Melyik az az ország, ahol száz lakosra 215 malacka jut?

Röfögéstelen úti beszámoló az ezerötszáz kilométerre lévő Dániáról.

Már meséltem, hogy tinédzserkoromban volt szerencsém részt venni a középiskolám jóvoltából egy csereüdülésen, életem első külföldi útján 1991 augusztusában Dániában.
Akkor autóbusszal mentünk, másfél napon át, három váltósofőrrel és sok kacagással. Elrabolta a szívem az ország, igen, még idealistaként, és beleszagolva a szabadság szellőjébe, a nyitottság és elfogadás légterébe, nem is akartam hazajönni.

De a sors fura ujja tekert az életvonalamon, és genetikai leszármazottam ott folytatja a tanulmányait, ahol az én lázadásom elkezdődött, több mint 34 éve. Az akkori sok zöld (nem, nem úúúgy), a báránykák, röfikék, szépen megművelt mezőgazdasági területek váltakozása, a színes, rendezett házak és a kedves emberek ugyanúgy a tájkép részei azóta is.

Fiamnak hivatalos ügyben kellett hazajönnie Magyarországra, és itthon töltött két elképesztően mozgalmas hetet, mindenkivel találkozva, aki valóban fontos és az életünk része. Bulizni is voltunk, barátokkal találkozott, családtagokkal voltak programok, sőt elmentünk Tiszaújvárosba, hatórányi úttal oda, és dolgunk végeztével vissza, vonattal, busszal és egyéb tömegközlekedési eszközökkel.

Így aztán a visszaútra elkísértem, mivel a dán nyelvvizsgája időpontja kötötté tette az itthon tartózkodást. A vonat- és repülőjegyeket már jó előre megvettük.

(Az elindulást színesítette az állandó izgalmam és feszültségem, amit sikerült feljebb srófolni a gyermekemnek, a helyi járat indulása előtt tíz perccel, mondván, nem találja az iratait.
A létező legnagyobb ZEN-t magamra öltve, nem kezdtem el vele világvége-fesztivált játszani, se erőszakhoz folyamodni, csak annyit kérdeztem, lassan és halkan:

“-Útleveled meg van?

-Meg.

-Akkor lesz@rom a többit, induljunk.”

(Az iratok egy barátunk autójának hátsó ülésére estek ki, miután jöttünk haza Budapestről, a „Legyen mindenki szürke!” tüntetésről. Azóta megkapta már postán – köszi, Livi!!!)

Hat óra után elindultunk a vonatra, majd a repülőre. Koppenhágából vonattal mentünk Aarhusba, de előtte rákaptam a fish & chipsre – és amíg ott voltam, le sem tudtam jönni róla 🙂 (Pedig nem szeretem igaziból a halat.)

Az, hogy a vonat 160 km/órával megy, láttuk a tengert, és nem terjeng vizeletszag a szerelvényen, különösen jó és új érzést adott. Este értünk haza, ahonnan 10 perc sétára volt a házikó, ahol elkezdődött a kaland és a sok kirándulás, új élmények kavalkádja.

Itt a linken megtekinthetőek újabb képek és videók is 🙂

https://photos.app.goo.gl/VAEQsxijHhSxjQwX8

Nyolc nap alatt sok helyen megfordultunk, így én ömlesztve rakok ide egy albumot, ahova beszórtam a képeket.

Megnézhettem az egyetemet, ahova jár a fiam, kettő órájára be is ülhettem. Elképesztően szép termek és terek, a tanárok lazák és kedvesek. Találkoztam a negyven magyar évfolyamtársából három sráccal. A dán osztálytársak hívtak estére, hogy menjünk bulizni a Friday-barba, de annyira elfáradtunk, hogy végül otthon boroztunk. A leendő új kampuszra is elmentünk, ahol cuki kacsák uralták a tavat, mit sem törődve azzal, hogy egy kajakversenyre edzettek a tanulók.

Jártunk Christianiában is, végre-valahára találkoztunk egy Facebookos ismerősömmel, aki már több mint tizenhárom éve kint él és dolgozik Dániában – ő mutatta meg a helyi látványosságokat Koppenhágában. Igazi vér-mőőőőtálos pasi, rengeteget nevettünk, és persze ismét fish & chipset ettem. Gábor sokat mesélt az ottani életről, munkához való viszonyról, és vagy százszor elmondta: „EZ EGY ÉLHETŐ ORSZÁG!!!”

Magyar gyerekhangokat hallottunk a Nemo Bistrónál, és persze a hozzájuk tartozó szülőket is felfedeztük. Ahogy Máltán a tengerparton ez a szó ütötte meg a fülemet: „ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIÁNY”, itt is magyar szavak szálltak a nagyon erős szélben. A kacsák kamikázé módban besétáltak a bisztróba, de élve ki lettek hessegetve – nem lett belőlük extra fogás.

Sétahajóztunk egy jó nagyot Koppenhágában még, és elképedtünk, milyen tarkák a házak, és csodás, fura formák is helyet kaptak a tradicionális falak között. (A neveletlen, hisztérikus gyerekeket nem szórtuk bele a tengerbe, pedig nagy lett volna rá az igény.) Köszönöm, Gábor, felejthetetlen napot kaptunk a társaságodban – áldott életet, és remélem, főzünk is majd együtt!

A késő esti vonatnál volt egy „vonatpótló busz” megoldás is, de így is fél kettőre hazaértünk.

Megnéztük a Moesgård múzeumot, ahol Aarhus történelme mellett jelenkori kiállítások is látogathatóak voltak. Persze itt is találkoztam aranyos robotfűnyíróval, aki szépen eszegette le a füvet, majd a töltőhelyére hazament a műszak végén.

Tényleg nincsenek se kerítések, se függönyök Dániában – az eltelt nyolc nap alatt összesen, ha négy ablakon láttam függönyt, és kerítést se nagyon. Szabad és transzparens ország, az emberek nem lehajtott fejjel bandukolnak szomorúan (pedig az állandó eső és elborult idő miatt volna ok elborulásra).

Sehol sincs kolbászból a kerítés, ez tény – de csövesekből csak a vasútnál láttam négyet, és az egyik hölgy kedvesen integetett, szép napot kívánt angolul. Nem pedig odajött volna nyomulni, kunyerálni, hogy: „Eskü’, buszjegyre kéne!”

A vonaton volt egy ember, aki összeszedte az elhagyott üres italos üvegeket, megköszönte, hogy elvihette azt, amit a mi asztalunknál hagyott az előző utas.

Aki akar dolgozni, az talál lehetőséget. Dánul ingyen tanulhat, magas színvonalon, szép körülmények között. Élhető – és nem csak túlélhető – ez az ország. Az élelmiszer hasonló árban van, mint itt, azt is beleszámolva, hogy a bérek mondjuk három-négyszer akkorák, mint itthon.

Ami nekem nagyon fura volt: majdnem minden negyedik autó cicás-Tesla, vagy nagy dög Volkswagen, Volvo vagy Peugeot. Egy Suzuki terepjárót láttam. Elképesztően jó autók mindenfelé. Mindezzel együtt a tömegközlekedés elképesztően utasbarát, gyors, pontos és megfizethető. A biciklirengetegről ne is beszéljünk – minden vasúti megállónál hatalmas bicajparkoló helyek vannak (igen, minden vonatra fel lehet vinni bicajt!). Ahol a fiam lakik, ott pár perc sétára egy helyen van a vonat, a villamos és a helyi buszmegálló. Bárhová el lehet érni, pontosan és tiszta körülmények között.

Volt pihenőnap, amikor én nem mentem sehova, mert elég hektikussá váltam mozgásszervi adottságaim miatt – fájdalomcsillapítóval tudtam csak néha közlekedni. Zsolti rendes volt, és alkalmazkodott az ötven pluszos anyjának igényeihez.

Az albérletében főztünk húsvéti sonkát, abból jó bablevest és sonkás-rizses egytálételt. Az argentin és lengyel lakótársakkal is sikerült megértetnem magam, ahogy a ház cicája is incselkedve nézett rám.

Utolsó nap, miután sétáltunk a tengerpartra vivő hatalmas közparkban (a Hercegnő nyári rezidenciája előtti téren), este bementünk a belvárosban lévő street food központba, ahol mindenféle nemzetek konyhája megtalálható. (Igen, itt is fish & chipset ettem!)

Másnap vette kezdetét hajnali négykor az ismételt kaland. Beérve a buszpályaudvarra, egy olyan buszra szálltam fel, amely egy nagy hajó gyomrában utazott sokat a szépen fodrozódó tengeren (és visszataláltam a buszra, miután megérkeztünk a szárazföldre). Majd a zöld, megművelt tájak mellett suhantunk tovább.

Koppenhágában egyedül elnavigáltam a sokat elméletben gyakorolt HÉV-, majd metróútvonalon. Volt még két órám a repülőig, de az elképesztően eldugott F7-es kapu és a hidegvizes ivókút, no meg a vámmentes bolt fellelése után épp tíz perccel előbb estem be a célállomásra. De büszke voltam arra, hogy nem vagyok annyira elveszett – egyedül meg tudtam tenni ezt a távot két táskával.

A helyzetet fokozta az a hőhatásbeli különbség, hogy reggel Aarhusban volt vagy 7 Celsius-fok öt órakor, majd hazaérve Budapesten 25 fok fogadott. Onnan átvergődtem a Délibe, és este 6 körül csuktam be magam mögött a lakás ajtaját – Tigriske legnagyobb örömére.

Köszönöm mindenkinek a segítséget, akinek része volt abban, hogy ez megvalósulhasson, és vigyázott Tigriskére és az otthonomra is!

Rengeteg boldog élmény, sok lenyomat maradt bennem, amiért úgy gondolom: visszatérek. És ha a jó szerencse csillagom úgy fog rám hunyorítani, az új lakóhelyem is ez a szép „röfiország” lesz majd belátható időn belül.