Néha jó ha mozog a talaj és piciny veszélyérzetben élvezzük azt, hogy ez csak átmenteni állapot.

Mókával és a viccbe csavart szomorú helyzetekkel lépegetünk előre. Büszke vagyok arra, akárhogyan is alakult a fiam hősiesen megvívott csatái  Babazsolti korától, mindig tovább lökött minket a humor és az a biztos tudat van hova haza térni és van akitől önzetlen szeretetet kapunk és adunk játékosan, nem felnőttesre vett merev kemény arccal az életünk. Bármi is történhet, ha van humor és bizalom, mindenen át lehet menni. Egyik nap kérdeztem a kiskamaszt, nem zavarja e, hogy nem úgy öltözködöm és viselkedek mint ahogyan azt egy 40 pluszos anyukától elvárható lenne. azt mondta, ha én jól érzem magam, őt nem zavarja.

Már régen akartam mesélni, a legrémisztőbb helyen ahol megfordultunk, mindig találtunk viccességet.  A közös kórházi fürdőszobából ki kellett vinni, annyira megijed a sötét, dohos, málló vakulatú helységtől. Az első komoly műtétét, másfél évesen Budán a Karolina úton úgy hajtották végre, hogy a gyermek osztályon nem volt baba mérleg, ezért egy felnőtt mérlegen lemértek engem, majd a karomban a fiam, és a kettő különbözet volt a gyermek súlya. Ehhez adagolták az altatószert, amit túl toltak, mert a műtőből lerakva a rácsos ágyba, önkívületi állapotban üvöltött. Nem ébredt fel de nem is aludt. Csak akkor nyugodott meg ha kezünkbe tartottuk és énekeltük neki az akkor épp menő – Riszálom úgy is úgyis- c. dalt.

 

4 évvel később, már rutinosan érdeklődőt egy olyan alternatív megoldásról amiben nem is kell használni „szike-kést” . az orvosunk ilyenről nem tudott. Az egyik főorvosi nagy viziten besereglettek a tanulok, nővérek, orvosok, és a fiam megkérdezte a csoport vezetőjét aki az osztály vezetője volt, hogy:

A Szőke György jó orvos?

Alig halható kuncogással és derültséggel válaszolt neki felelősségteljesen az osztályvezető, hogy nagyon jó kezekben lesz.

(Későbbiekben dr. Szőke György lett az Ortopédiai Klinika vezetője , mellette operál és két évente meglátogatjuk kontroll miatt).

A következő műtétnél is újabb mesevilágokat varázsoltunk, hogy elhessegessük a félelemeket. Amikor a branült beszúrták a kezecskékbe, elmagyaráztuk neki, hogy az egy igazándiból titkos alagút, amiben tud menni egyből a gyógyszer, fájdalom elzavaró és a fontos infúzió, ami olyan mint a kaja. Erre komolyan megkérdezte:

És a kolbászt felszeletelik, úgy rakják bele?

• Nem, azt leturmixolják 🙂

Műtét előtt megkapta a táblát a feje felé, a TÁNYÉR X , régebben az egy kutya csont  x volt. meg a Báliruhát, amit csak a kiválasztottak kaphattak. Végig míg a műtőbe tolták be nem állt a szája, és néha most is őt idézem azzal a szörnyen idegesítő  hangsúllyal:

Ennek mi a neveeeeee? Hogy csinálooooood? Miéééééért?

A műtős fiúk nevettek rajta és a kiapadhatatlan kérdéstárán.

 

Aztán, a műtét után túl szoros gipsze miatt ami bevágott a friss sebe ordított míg ki nem harcoltuk, hogy vegyék le, és utána Sport szeletet kapott. Nagyon komoly arccal közölte a szobában jelenlévőkkel, hogy:

Ugye tudjátok, hogy ez a Sport szelet gyógyító hatóanyagot tartalmaz, mert már nem is fáj a lábam?

Mi persze komoly arccal helyeseltünk, és kiegészítettük avval az infóval, hogy bizony a kórházak büféjében limitált „gyógy-” csokik is vannak, hogy a betegek minél hamarabb haza mehessenek.

Minden este ki kellett mennünk, fel azon a meredek nagy dombon,  a vonatokat megszámolni, amik Kelenföldről tartottak a Déli pályaudvarra.

Próbáltunk viccesen túl lendülni a nehézségeken, voltak mellettünk családtagok, és az életünk kerek volt. Aztán nyolc éve borult a forgatókönyv, és most is csak csodálom a Fiam erősségeit, hogy mindennel szemben talpon maradtunk. Pénteken megy gólya táborba és jövő héttől középiskolás lesz. Én meg még örülök a lehetőségnek, hogy esténként azért igényli az anyai ölelésben való betakarózást, és csodás hallani ahogy az álommanó oda settenkedik a vállára és úgy szuszog, ahogy babaként merült álomba.