Tudom én, föl meg le, jönnek-mennek a viharok és a hullámok. Van amikor kevésbé nyomasztó, de van, hogy tíz körömmel (tűhegyesek!) belülről akarna szétszakítani a fájdalom, vagyis az Ő hiánya. Hiába várom nem ér haza, és annyira szeretném, hogy itthon legyünk EGYÜTT mint régen. Ez a zene valahogy erről is szól, a klipje nagyon letaszít még lejjebbre de fel is ránt, most ezt hallgatom már meg se tudnám számolni hányadjára.
Hagyom, had vigyen.
Címke: Dozso
Dániel Zsolt (1970-2012)
Segítőim akik mellettem vannak.
Családi házban éltem 34 éves koromig, (és csak 18 évesen lett külön saját szobám) aztán úgy hozta a helyzet váltani kellett. Másfél szobás 55 négyzet méteres házikó volt, amit apa akkor építet amikor szerelembe esett egy nagyon csinos kis szőke ápolónőbe (anyukám dögös kis csaj volt) De mivel Dozso három műszakban dolgozott, télen apukám velünk lakott és mar Sziszának is kellett a tér, belecsaptunk a lakás cserébe.
Nekem nagyon fura élmény és eleinte nyomasztó is a társas magány ami egy 16 lakásos épület adhat. De hamar megszoktuk, mert kényelmes. Három szoba, gardrób mindenki kényelmesen elfért. Szép felújított ès igen meseszerű a panorámája (körbe látjuk a Bakonyt tiszta időben és mindig bele szeretek a látványba!)
A lakást az élmények és az ott lakok teszik elevenné és szerethetővé. Az elmúlt időszak káosz tengereinek habjai között az otthonom biztonsága és nyugalma és a millió emlék tette az ami, nyugalmat adott. Tárgyakhoz nem igazan ragaszkodtam régen sem (apám és nőveremmel ellentétben nincs gyűjtögető mániám) ami fontos az a szívemben és emlékeimben van rögzítve.
És ami engem igazan érdekel az emberek és ahogy egymáshoz viszonyulnak.
Ebben a nagy viharban igazan két család mutatta meg, hogy a jó szív és együttérzés testet tud ölteni, no nem kényszeredettségből vagy kihisztizett figyelem felhívás miatt, hanem mert jó a lelkük.
Róluk szeretnék mesélni, hogy a jóság köztünk jár.
Koszi olyat tett, amire meg a családtagjaim se voltak képesek (Koszi egyébként Kriszta, hosszú fekete hajával kergette Sziszát 4-5 éve és ő a boszi helyett le koszizta így maradt rajta e név) .
Megismerkedésünk se volt egyszerű, pár hónapra ránk költözött a házba, és mivel én kíváncsi csaj vagyok írtam neki pár sort (azt hozzá teszem hogy gyönyörű, magas nő és az a véleményem, hogy szép nőktől vagy félnek vagy irigykednek rájuk. Hát én se irigy se félős nem vagyok, innen indult a mi kapcsolatunk. Szóval ő az a gyönyörű és harcos,kemény csaj aki egyedül is megállja a helyét és neveli szintén gyönyörű és okos lánykáit.
Többször voltunk bulizni együtt, és ha bánatunk vagy örömünk volt megdumáltunk, elég sok mindenen átmentünk már mind a ketten és a közös hang a megélt harcok miatt egyértelműen meg volt.
Az amit tett és nem fogom sose elfelejteni és megköszönni neki, kissé morbid és igazából nem mindennapi történt, de hát mostanában amiken átmentem egyik se az.
Dozsót hamvasztották, és vele mentem el az urnában lévő hamvakért.
A legtermészetesebb módon megfogta a dobozt amikor haza értünk és felhozta a lakásba, még viccelődtünk is, hogy milyen jó súlyban van még így is az én Szerelmem. (amikor megismertem 65 kilót nyomott és a nyugis élet, és a szeretetből való jó főzőcskézésem eredményeként pár év alatt felküzdötte magát 85 kilóra.
Koszival azóta is sokszor eljártunk ügy-intézni, vásárolni és dumálni ha már nagyon kész voltam.
Köszönöm Koszi!
Segítőim és családunk életének mindennapos résztvevői Katáék. Ők nyáron költöztek az emeletünkre, és már induló félbe volt a gyönyörűséges Emma aki Dozsó halála után két nappal érkezett bele ebbe a világba.
Ősszel még Dozsó szerelte össze a gardróbban pihenő már nem használt babaágyat, nagyon várta a kis jövevényt mert imádta a gyerekeket. Ha lehetett volna egy óvodányi gyereket is bevállal.
Az indulás nem várta meg az érkezést, de az életnek mennie kell és ez így van jól.
Emma egy éves szülinapján apukája kedvesen és együtt érzően megemlegette Dozsót és nem csak a kicsilányt ünnepeltük, hanem megemlékeztünk arról is aki már nem lehet velünk.
Én abban hiszek, hogy akik már nincsenek velünk olyan tér és idő nélküli létben vannak, ahonnan könnyű az átjárás ide, és a megszületettek egy kis ideig látják és érzékelik őket. Emmát biztosan sokszor megnevettette és marháskodott neki.
Katával „tudatos vásárlók vagyunk” – ahogy mondta Szisza az Aldi pénztárosnőjének:
„ – Az én anyukám tudatos vásárló, mert tudja miért jön és hamar végez!”
Számtalanszor megkönnyítve a mindennapjaim együtt elmegyünk és bevásárolunk, egymás ünnepeiben részt veszünk, és ha valami jól sikerül kaja kóstolóval kedveskedünk.
Önzetlen, nyitott és kedves Lelkek, nagyon sok áldást, örömet és boldogságot kívánok az egész Családnak!
Kata szuper kreatív és kézügyessége, türelme határtalan. Ajándéktárgyakat is készít, az egyik annyira megtetszett, hogy kollégáimnak, barátaimnak is vettem tőle. Sokaknak okozott nagy örömöt és meglepetést.
Egy bohókás kedves kis karácsonyfa, amolyan manós, mint én. Evvel és a gyereknek legós uzsis dobozzal, legós kulaccsal okozott nagy örömet (az iskolába irigykedve nézték)
Szülinapomra meg egy malacot vart a kulcstartómra mert tudja imádom a malackákat.
Vannak még jó emberek, és a sok szomorkodás mellé mindig kapok olyan meglepetéseket, kedvességeket, amik kiegyenlítik az életem hullámvasútját!
Mindenkinek ilyen szuper szomszédokat kívánok!
Karifa:
Malacka:
Malacka „munkában” :
Télen történtek I.
Talán, mert én is decemberi csaj vagyok, és valahogy az energiák körülöttem télen indulnak be és nem szeretem igaziból a karácsonyt, ezért nem ömlengenék, csak
TÉLI TÖRTÉNETEKET TERÍTEK TINÉKTEK!
Ezt már meséltem, hogy Dozsót december 6-án ismertem meg egy társkereső oldalon még 2002-ben, és rá két hétre elhívott Tankcsapdára a Pecsába.
Arra rá egy évre (milyen egy zúzós és tüzes év volt az, jaaaaaj!) minden szabadságát és hétvégéjét nálam töltötte, volt nem egyszer, hogy inkább felkeltünk hajnali negyed háromkor (02:15), hogy negyed négykor elinduljon dolgozni és beérjen 6-ra a Knorr-Bremsébe. Irtó nagy tűzzel égett a láng, mert ilyenre csak két nagyon nem normális szerelmes képes. Október végén is együtt töltöttünk két hetet, és az utolsó napon még egy ismerőshöz átvittünk egy íróasztalt. Sötét volt, hepe -hupás út az udvaron, és kiment a bokája úgy, hogy másnap apám régi mankójával mentünk be a balesetire. Zúzódás lett az eredmény, de avval bizony csak pihenni szabad, nem menni és állni, se autót vezetni! Még két hétig maradt a Szerelmem. Hideg is volt, korán sötétedett és a hormonok és vágyak is nagyon elemükbe voltak… Igaziból a természetes megoldások híve voltunk és nagyon bevált két fogamzásgátló módszer, az egyik a naptáras, de mivel négy hétig együtt voltunk az idő rohant, össze keveredtek az időpontok mikor igen, mikor nem? És bizony feladtuk a számolgatást…
Aztán másodikosként a főiskolán decemberben a vizsgákra mentünk le pénteken, és hogy ne keljen annyit utazni, inkább ott aludtunk a koleszba (végig járva a környék kocsmáit, a Kisvirággal kezdve Jani barátommal ). Este az osztálytársnőmnek panaszkodtam, hogy egyszerűen képtelen vagyok már hason aludni (pedig mindig úgy alszom) mert annyira fájnak a melleim. Erre Ildi azt mondta, persze mert biztos terhes vagy! Mondom az kizárt! Vagy még se? Szombaton felmentem Pestre, hogy Dozsóval találkozzak és elmenjünk a második Tankcsapda koncertünkre és válasszak magamnak karira ajándékot (Egy Moulinex fritőz ami a mai napig szuper!) Olyan nagy köd volt az este, és annyira elfáradt, hogy inkább lemondta a koncertet, és haza indultunk az Öreglánnyal , aki egy 17 éves fehér skoda volt. Gurultunk vagy keményen 40-nel mert semmit nem láttunk. 4 óra alatt haza értünk Veszprémbe. Meséltem neki is, hogy mit mondott Ildi, ő nevetett, és helyeselt, mindenképp vegyünk utónév könyvet is! Itthon december 23-án a halászlé és a krumplisaláta készítése között elmentem megcsinálni a tesztet. KÉT CSIK. (azt találta ki, azoknak akik nem akarnak gyermeket nem két csík kéne hanem egy ördögszarv, mint egy kis ördögfióka jele). Onnantól felpörögtek az események. Télen történt 🙂
A téli szenvedélyről a nemrég megismert bandától egy dal amit imádok.
Legó az emlékekkel, összerakás I.
Próbálom össze rakni kockánként azt a hetet. ( 2012. október 15-20.) Legó az emlékekkel, összerakás I. bővebben…
Álom
… amikor nagyon rosszul érzem magam, mint jó kutyának a jutalom falat dobok magam elé egy elképzelést, és átmenetileg a feszülés enyhül.
Igen akkor elképzelem, hogy ülök egy széken, elszenderedve oda jön hozzám dr. S. L. megérint felébreszt álmomból (igen akkor még magázódunk, mert nem ismertük egymást, és nincsenek még közös emlékeink) és annyit mond, az eredmények biztatóak, és egy hosszadalmas rehabilitáció után teljes életet élhetünk, a mi otthonunkban.
… és megnyugszom, bár a gondolat villámok cikáznak, mit merre és hogyan is kéne szervezni, hogy működjön minden.
… és akkor rá nézek az alvóra (épp alszik nem kómában van) és az a két agyi ér nincs elzáródva, az oxigén vidáman bandukol és szállítják az erek a vért, életet, és impulzusokat…
… az az ijedelem ami össze rántotta gyomrom amikor elkezdődött és vártuk a mentőt, és kitisztulva hallottam a viccét a vinnyogó mentőben – ő még sose utazott mentőbe, csak rendőrautóba, jaj most elszóltam magam… és nevettünk, hogy ez a görcs és a látása elmenése is csak átmeneti, és bent pár nap kivizsgálás, infuzióba beadott csülökpörkölt és vitaminok felturbózzák majd és jövünk pár nap múlva haza, ahogy megígértük az ajtóban ijedten álló gyereknek- nincs semmi baj, nyugi van.
…És a sarokba bújva várva vizsgálatok eredményét- (ugye ez nem ugyan az a tehetetlen görcs amit akkor éreztem 97’ amikor megmondta az orvos, hogy Anyám soha nem fog felébredni és bármikor leállhat a szíve. És lent a Szinházkertnél a könyvtári oldalon lévő busz megállóba letámolyogva a sarokba bújva bőgtem. És Apámnál is ugyan úgy, várva hogy mikor hívnak hogy vége van)
Ott a sürgősségi ambulancia korlátaiba kapaszkodva remegtem és vártam valamit, de nem enyhült a görcs és a rettegés, hogy újból az ismétlődik, ami már végig vonult az életemen.
És ez a nyugtató jutalomfalat ábrándozás közben átfut, hogy most már kurvára jó lenne felébredni, és jöjjön ez groteszk állapotnak a vége.
… és akkor nem így dolgozhatnék (Szisza mondta, ha élne az Apa és ő is ott dolgozna meg én is kimennénk a szünetbe és a folyóson csókolóznánk, mert a Szerelemgyűrű össze tart és semmi nem választhat el minket) a cégnél, és nem lenne kint a mai napig a képe a cnc-n (ahogy vigyorog a kompon Tihany felé) és a mécsesek se mellette.
… és akkor nem ismernék sok csodás embert akiket ez a zivatar hozott elém, mellém… de nem bánnám mert Ő elég volt és teljesen kitöltötte az életem.
… és most nem arra gondolnék, hogy az utolsó este a kedvenc sorozatom utolsó részét nézve, amiben meghal a főszereplő férje, és én nyavalyogva kommentáltam (ő addig a saját gépén nettezett) kérdezte miért nyajongtam ennyit, mondom neki AZ NEM LEHET HOGY MEGHAL AZ EMBER SZERELME!!!
… és most nem próbálnék 25 év után újból biciklizni, hogy legyen aki elviszi a gyereket mert imádtak elmenni a környéken és csapzottan csurom vizesen és fáradtan haza jönni…
… és minden más lenne
Mikor jön az ébredés, kedves Doktor Úr?
Bőr-börtön
(2006-)
Az úgy kezdődött, hogy olvastam tinikorom legnagyobb bálványának oldalán egy vicces szöveget. „ Aszem a lélek trükkje”- Müller Péter Sziámitól származik ez a mondat, aki kitalált egy fesztivált, mindenki küldhetett be szemeket, és azokat lezsűrizték. Mert a szem tényleg…
Aszem…
Így van, a szem szerintem a bennünk lakó lélek kilátása a világra. Mint egy miniatűr emberke a bezárt toronyban a legfelső ablakon kukucskál kifele. Dörömbölne, de azt neki nem szabad, így megmarad neki a bámészkodás öröme. Picit megmutat magából valamit. Pedig érzem, hogy néha kiakarna szökni, elmenni máshova és máshonnan is kikémlelni a világot.
Még jó régen netes találkozóim alkalmával össze ismerkedtem egy férfiúval aki halálosan szerelmes volt akkori kedvesébe (a mai napig ugyan az, ha jól tudom). Barátság, kölcsönös ízléstalálkozások, zenékben, filmekben és az életre való rátekintéseinkben. Barátságnak indult és az maradt, acélosodott a mai napig. (remélem ő is így gondolja).
Szóval, találkoztunk a Népligetnél a buszpályaudvaron Fricivel, akivel bemutatkozás után elindultunk hozzá, majd este egy fergeteges Vidámpark koncertre a Zöld Pardonba. De ez most épp nem érdekes.
Az otthoni beszélgetéseink között kérdeztem, milyenek lát és mi volt az első benyomása rólam. Más szemében visszatükröződve látjuk magunkat igazán.
A szememben lévő mélységes szomorúság ragadta meg. Persze erre jön a hab meg máz, a mindent elsöprő lehengerlés, a dübörgő ritmusban előadott bizonyítási kényszer.
Szihónéni (életem drága kincse) ezt már rég megfogalmazta.
Nem várni meg amíg robban a bomba, lehull a lepel, gyorsan elhadarni amit még megenged az a pár másodperc hatás, ami aztán bele vés a másik agyába rólunk (rólam) egy képet.
Aszem… a szem.
Amit elzár a bőr, börtönt építve fel az ember és a külvilág közé. Még nagyon régen láttam egy olasz drámát, – Bőr nélkül- úgy emlékszem ez volt a címe, egy fiúról szólt aki annyira hiper érzékeny volt a világra, hogy még az a vékony hártya- a bőre se tudott határt vonni közte és a világ közé. Bele is halt ebbe a fene nagy érzékenységbe.
Mindenki valahogy védekezik, maszkot húz, elbújik, begubózik, készségeit ezerszámra csillogtatja. (nekem x számú diplomám van és különben is doktor vagyok, még ha ki is nevet mindenki a hátam mögött). Van aki flegmatikus lekezelő, kiművelt bunkó módjára hinti az intellektusából ragyogó fényeket.
Ami elválaszt tőled a bőröm.
Aszem, a szem a lélek legnagyobb tükre.
Frici valahogy kitapintotta a lényeget, más nem volt ilyen őszinte velem azóta se.
Gyerekkoromban volt egy mesejáték a rádióba, egy kislány azt szerette volna ha megtudhatná mit is gondolnak az emberek igazából. Kapott egy csoda gömböt amit eldugott jól a zsebébe. Ha megérintette hallotta mit is gondolnak az emberek. A mese végére inkább elhajította jó messzire, mert megijedt attól, hogy senki sem mer őszintének lenni.
Mindenki fél mit is gondolnak róla ha már becsukja az ajtót, ha lerakják a telefont… mit tükröződünk vissza? A szemekben rejtőzködhet az igazság, a bennünk lakó lélek miket is kopogtat kifelé.
Sokszor gondoltam más szeretnék lenni, más bőrébe csak egy kicsikét nnnaaa, had bújjak bele. Tetszettek azok a filmek amik erről szólnak, hogy hopp és egy más testébe találja magát az ember.
Aztán sok sok ember életét látva és érezve, mindenre arra lyukadtam ki, hogy igen szar ez így de mással nem cserélnék mégse. Nem tudom mi lesz ennek a dalnak a vége, de én egy folytatást várok, egy felszabadult nevetést, lebegést és valami körbe ölelő puhaságot.
Bőrbörtön azt jelenti bezárva lenni a saját tehetetlenségünkbe, nagyon fájdalmas dolog tudni azt hogy meg változtathatatlanul lettünk belekényszerítve egy csomagba ami minket képvisel. Sok mozgássérültet ismerek, valahol én is oda tartozom (bár nem vallom magam betegnek). A másnak lenni- séget senki se kérte, kaptuk. Mindenki részére van fenntartva valami cipelése, legyen az fizikai vagy lelki teher, súlyos seb az életen. Mindenki szeretné ha szeretnék és olyannak fogadnák el mint amilyen igazából.
Már megbékéltem avval, hogy „nem szerethet mindenki” és nem magyarázhatom el a kíváncsi, lenéző, elutasító tekintetek tulajdonosainak- én nem ezt kértem, kénytelen vagyok ebben ketyegni.
Voltam börtönben, no nem elitéltként gyakorlaton jártunk a fősulival Sopronkőhidán, és halálfélelmem volt, a bezártság fojtogatta a torkom,
Ez a bőrbörtön.
Az elfogadást magunkban kell elkezdeni, na ez nem egy könnyű művelet. Ezt a börtönt csinosítani amennyire lehet.
Van egy kedvenc számom Moby-tól, olyan lélekig ható, mint általában az összes zenéje. Ennek a dalnak a hangulata ragadott meg, örvényként ragadt magával, átéltem teljesen.
Upload 2013. március 10.
Frici barátom drága szíve két éve megállt dobogni, és azóta megállt dobogni az Apám és másik Felem szíve is (pardon az ő szíve már másban dobog, egy boldog 58 éves férfi a tulajdonosa).
A bőr-börtönöm még mindig feszes ritmusba tapad rám, és ez az írás 2006 október 18- óta pihent a gépen, valahogy nem bírtam befejezni, mert éreztem még nem kész.
Most se az, de azt megtanultam ez alatt a röpke hat év alatt, mindennek van valami célja és ez a KERET amibe élünk előre visz hogy betöltsük a feladatot, amit magunkra vállaltunk az indulás előtt 9 hónappal.
Most sebzett és iszonyatosan gyötört lélekkel úgy érzem álom ez, nem valóság de valahogy jönnek a holnapok és túl élem.
Béke mindenkinek, és szeretettel teli emlékezés Fricire, Dozsóra, és mind azokra akik új bőr-börtönt kerestek már maguknak.
Vers
Nélküled
Nem kellet volna talán
de a gép ez dobta
Te választottad
tudom szerettél és szeretsz most is
csak nincs használató kéz is
ami simítaná ki a tincset
az arcból
a remegést
az izmokból
mit ez a fájdalom hozott
Tudom rád vártam „álamaimban arca benne volt”
létrehoztunk sok csodát adtunk otthont és tanyát
sok szomorú megtört lelkű vándornak.
Erőt adtunk.
Most már nekem sincsen
se erőm se terem
csak tompítva terelem
a megmaradt lélegzetem.
Álmomban sírok és így ébredek
élnem kéne hisz töltött csövű fegyverem
közös vérünk kék tekintete
2012 febr. 13.
Hát letetted a lantot élet zenész
Hát letetted a lantot élet zenész,
Hát vége van a dalnak vajon haza mehetek e én?
Hova hív ez a dal amiben nem dalol a főzenész?
Lélegzés, szívverés, dübörög a vér és itt vagy
Nézlek, néztelek
nem vagy távol mégis közel.
Életem része, minden gondolatom hátsó sóhaja benned múlik el.
Találtam virágot az erdőben mind rólad énekeltek
szép nyíló életekben loptak tőled mosolyt vicceket.
Érintettelek, simítom finom bőröd lágy selymét
lopok rád csókot hátha ébreszthet e még
rezzenéstelen az arc, amiben annyi nevetés, grimasz bújt el.
Menj ha indulni kell, újból találkozunk majd a másik megállónál
Hisz egy volt a bekötés áramkör, éreztük mi csak EGY voltunk
A sok millió közül.
2012 10. 22.
Özvegyasszony
Sokszor sok helyen, nem éreztem magam annak aminek kellett volna, vagy amit éppen elvártak volna tőlem.
Az első kiborulásom egy hivatali ügyintézés kapcsán akkor volt, amikor le kellet írnom , hogy mi az éppen családi állapotom. ÖZVEGYASSZONY nem az nem lehetek én, hisz van egy szerelmem a szívemben, igaz többé már nem fog csörögni a kulcsa a zárban ( pedig várom!!!!) és többé nem fog belecsókolni a nyakamba hátulról, ha haza érve épp mosogatás közben találna) . Sose éreztem magam annak aminek kellett volna, nem voltam se béna, se elvakult vak hitű keresztyén, nem voltam ártatlan, se szajha… mindig valaminek a peremén álltam és próbáltam nem borulni nagyot. Most mégis, úgy érzem nagyon a kés pengéjén állok és várhat bármi ide- vagy oda át, az én felelősségem megtartani a súlyt. A Fiamra nézek, aki kénytelen Apa nélkül és az emlékeiből építkezve a szívünkben örzött Apával felnőni, és én aki a nyakába gaóban őrzi a férje hajtincsét, mintha vele lenne. Nem vagyok igazi özvegyasszony. csak az aki nagyon szeret egy pasit aki nem ér haza.
Erőt adó dal.
Kaptam ezt a dalt egy nagyon kedves Lélektől, és sok erőt is általa. Végtelenítve szól.
KÖSZÖNET ÉRTE ! Békét és áldást mindenkinek!
Ma tíz éve a Télapó hozta el nekem.
10 évvel ezelőtt Télapó napjának estéjén, észre vettem hogy egy viccesnek tűnő kék szemű pasi megnézte az adatlapomat egy oldalon, de nem írt nekem. Kellemes, kedves és őníronikus volt az Ő adatlapja, egyből furdalt a kíváncsiság miért nem írt, milyen is lehet. ( nálam ez egy alapbeállítás, hogy csak a kék szemű pasik vonták magukra a figyelmem, tudom diszkriminatív , de a pasik meg a nagy mellű csajokat szeretik, szóval ez van).
Írtam a srácnak, hogy nagyon szimpatikus és szívesen megismerném, de kérdezném miért nem írt? Válaszolt, ő arra gondolt, hogy egy újságíró csaj aki főiskolás, biztos nem találná elég érdekesnek egy egyszerű fickót aki „vas-faragással ” három műszakban keresi a kenyerét. Annyit válaszoltam, hogy én így is kíváncsi vagyok rá, és szeretném megismerni. Így indult a kapcsolatunk, millió levelezés, órákig tartó telefonálásokkal, majd elhívott két hétre rá egy koncertre Tankcsapdára a Pecsába. Onnantól elválaszthatatlanok lettünk, és rájöttünk, hogy egymás elveszett és nagyon várt, remélt másik felei vagyunk. Az életünk egy pályán, egymást kiegészítve haladt 2012 . október 20.-ig.
Ezt a dalt nemrég küldte (mert szoktunk levelezni, smsezni és telefonon beszélni úgyis hogy együtt éltünk. ) Romantikus, bolondos szép szerelem.


