Kulturkáló kategória bejegyzései

Nem vénnek való vidék

Javier Bardem egyike azon színészeknek akiket bármiben látok mindig nagy hatással bírnak, és nem pusztán a szépsége hanem a kifejező készsége miatt.  Legelőször az Eleven hús– ban láttam, a rokkant rendőr szerepében.

A Biutiful– annyira beletalált a lelkembe, Dozsóval együtt néztük (és igen mind a ketten bőgtünk rajta).  Alejandro González Inárritu mindegyik filmje bele kúszik a bőr alá a csontvelőkig hatol és onnan semmi nem képes kiszedni. (21 gram és a Korcs szerelmek,  Bábel mind örök darabok számomra.)

A most látott filmről még írni nem tudok, mert kattog bennem és le kell ülepednie, de magával ragadó és elképzelhetetlen az a gátlástalan, lelketlen és hidegvér amit megformál. A totális pszichopata, akinek semmi nem jelent már az ég világon olyat amitől a szégyenérzet árnyéka is átsuhanna rajta…

Ajánlom azoknak akik nem az esztelen és irreális akció jelenetekben, effektekben tobzódva érzik az adrenalint és izgalmat csak, hanem ilyen elgondolkodtató és rettegtető filmtől is képesek jól / rosszul érezni magukat.

 

Daniel Keyes: Érintés

Nagyon régen egy papír alapú naplót írtam, még meg vannak legalább  10 éven át vezettem.  Abban külön KULTURKA  címszó alá mindig beírtam az éppen olvasott könyvemről ami megfogalmazódott  és nyomott hagyott.

Ennek a régi hagyománynak szeretnék folytatást, mert szerencsére vissza tért a türelmem és sok jó könyvvel betáraztam magam, olvasok és elmerülök a betű-orgiákban 🙂

Legyen a mostani első könyv egy olyan író műve, akit régen a Virágot Algernonnak-  által szerettem meg (elolvastam, vagy háromszor) és  ha lett egy kedvenc, minden könyvét elolvastam utána.

 

Daniel Keyes: Érintés

érintés

Csak egy idézet a könyvből ami nagyon szíven ütött.  (Majd elmesélem miért)

…Hát nem abból alkotják az emberek az isteneiket, ami befolyásolni tudja a születést, megváltoztatni az életet, ami akár képes a halált is elő idézni? Miért is ne imádkoznának Röntgenhez, a sugárzás új  istenéhez? Láthatatlan, féltékeny isten, aki tartózkodik a zajtól és a tömegtől, és aki ahelyett, hogy villámokat küldene az égből, csöndben szétterjeszti porát.  Egyszer majd megmintázza Röntgen isten szobrát, mint egy marék port hint szét s elveti a halál és a változás magvait. Lábánál az emberek a háromlapátú kereszt stációiban szenvednek:

SUGÁRZÁS- PUSZTULÁS-HALÁL

Vers

Nélküled

Nem kellet volna talán

de a gép ez dobta

Te választottad

tudom szerettél és szeretsz most is

csak nincs használató kéz is

ami simítaná ki a tincset

az arcból

a remegést

az izmokból

mit ez a fájdalom hozott

Tudom rád vártam „álamaimban arca benne volt”

létrehoztunk sok csodát adtunk otthont és tanyát

sok szomorú megtört lelkű vándornak.

Erőt adtunk.

Most már nekem sincsen

se erőm se terem

csak tompítva terelem

a megmaradt lélegzetem.

Álmomban sírok és így ébredek

élnem kéne hisz töltött csövű fegyverem

közös vérünk kék tekintete

2012 febr. 13.

Hát letetted a lantot élet zenész

Hát letetted a lantot élet zenész,

Hát vége van a dalnak vajon haza mehetek e én?

Hova hív ez a dal amiben nem dalol a főzenész?

Lélegzés, szívverés, dübörög a vér és itt vagy

Nézlek, néztelek

nem vagy távol mégis közel.

Életem része, minden gondolatom hátsó sóhaja benned múlik el.

Találtam virágot az erdőben mind rólad énekeltek

szép nyíló életekben loptak tőled mosolyt vicceket.

Érintettelek, simítom finom bőröd lágy selymét

lopok rád csókot hátha ébreszthet e még

rezzenéstelen az arc, amiben annyi nevetés, grimasz bújt el.

Menj ha indulni kell, újból találkozunk majd a másik megállónál

Hisz egy volt a bekötés áramkör, éreztük mi csak EGY voltunk

A sok millió közül.

2012 10. 22.

Cirkusz az egész világ

23-án a Fővárosi nagycirkuszban voltunk Sziszával és Dozsó nagynénjeivel, családtagokkal.

Ellenérzésem volt a cirkusszal kapcsolatban, gyerekkoromban látva egy előadást, amelyben a bohócot galádul lelőtték, sírva kellett haza vinni ,mert nem értettem meg, hogy történhet ilyen aljasság meg vele.

Ez az előadás igen sok színű és kellemesen szórakoztató élményt nyújtott.

(fókák, mangalicák, táncosok…)  http://fnc.hu/index.php/musorunk

Az első rész végén ez az alábbi produkció majdnem megállította a szívemet:

(Minden elismerésem az artistának, nem semmi a tehetsége, bátorsága és tapasztalata)

Az ünnep szépen és kedvesen tellett, mindenkinek köszönet, hogy kiragadott minket ebből a szomorkodásból!

Jim-jam kedvenc mesém

Ma sikerült felvennem és feltölteni a youtub-ra a kedvenc mesémet.
Annyira elképesztően fantáziadús és aranyos, hogy egyszerűen oda vagyok érte!
Amiért haragszom az, hogy a kábeltévés csomagban osztva van egy olyan másik adóval ami egyáltalán nem az
óvódások célközönségét tűzte ki célul, így ez az adás csak délelőtt 11ig megy. (Jim-Jam / Zone Club )
Azt mondták ha lesz majd digitális szórás akkor külön sávot kap majd.
Szóval akkor jöjjön a Wildlife az én kedvencem.
 

Szilágyi László emlékére

Viharok dúlnak itt  Veszprémben, ebbe most én is belekavarodtam kissé. Mindenki ismerte Szilágyi László – punk festőmüvészt aki megfordult a városban. Sajnos idén februárban őnkezüleg választotta a elmenekülést ebből a világból. Nagyon nagy űrt hagyott maga uttán, de hiszem hogy az ő lénye itt maradt és mind az aki szerette hordozza tovább az emlékeiben. Özvegye Zóéval megsimerkedtem, aki nagyon kétségbeeseten keresett megoldást arra, hogy az általa szervezett emlék kiállitást, ne hiúsitsák meg olyanok akik életében nem voltak a férje melett.
Erről irtam cikket (újságiró vagyok vagy mifene) leadtam és ahogy szokott lenni (többedszerre már) átalakult más írásává, más neve alá. (kiegészitette pár infóval de nagyjából a lényeg az maradt). Ezt szóvá tettem, és most én vagyok az aki nem ismeri a müfajokat, és milyen dolog lenyúlásnak nevezni a kolléga munkáját.
Mind1, amire vezetett a szívem azt meg tettem, reméljük jó haszna válik Lackó emlékére.
itt az én cikkem, alatta elolvashatják az újság verziót.
 
Szép napot!