A bőrünk rétegei, hajunk töredezett szálai, a körmünk végéről az a recés rész, eltűnt már mind.

Kikopott belőlünk az évtizedek sodrásában  számolatlan elhasználódott alkotóelem. Az ujjamat már nem az a bőr fedi, amivel Anyám kezét simogattam, beszökve a kórházba utoljára látni még 1997 májusában, és érinteni, miután az orvosa megkért többet ne látogassuk, mert közelít a vég.

A koponya csontok alatti rész maradt még meg, ahová az Írnok  írja a fontos, el nem múló jegyzeteit. Szorgalmasan pakolja a roskadozó polcokra az újabb emlékeket, szigorúan rendszerezve.

Ezek maradunk meg és a lenyomatok, amiket belénk égetett a sors ujja. Szagok, színek, gyönyörök, örömök  és facsaró fájdalom a szívkamrák zugaiban.

Doctore mondta, hogy októberben közelebb van egymáshoz az Ég és a Föld, akinek útja van a túloldalra, hamarabb átkelhet.  Így esett meg, hogy kettő emberrel kevesebb van elérhető állapotban, mert elindultak az utolsó úton.

Plavooki, szédítő sebességgel robbant az életembe hat éve egy téli estén, és tűnt fel néha üstökösként óriási viharokat kavarva. Új földön kezdett egy új életet, sikerültek az álmai, mindent elért amit szeretett volna, joggal volt büszke arra amit feltudott mutatni önerőből. Imádott lányát is annyiszor hozta Magyarországra amikor csak lehetett. Sok terv volt még talonban. Már nem kapom fel a fejem többé az elvarázsló mély hangjára .   Már nem mondja többé nekem , köszönöm, hogy jó vagy hozzám. Negyvenegy évesen a szíve csendet akart, letette a  lantot. Néha bízom abban, lehet, hogy ez csak egy nagyon csúnya vicc, és majd összefutunk ahol kemény rockzene szól.

Jó utat és békés megérkezést M. R.   (1981-2023 )

Aztán a tizenkétéves korom óta legjobb barátnőm Judit  felhív, hogy a bátyja gyomorvérzéssel korházba került és nem tudja mi lesz ezután. Ő ápolta, gondozta és tette fel az életét arra, hogy méltó körülmények között éljen a testvére. Down szindrómásként ötvenöt évet élt a családja körében. Kevés az ilyen önfeláldozás, ahogy a szeretet és tisztesség is.

Jó utat, békés megérkezést Lalika! (1968-2023)

Nem ünneplem a Haloweent, számomra a halál nem poénos móka. Akik fontosak voltak az életemben, azokról megemlékezem és remélem lesz még mód találkoznunk egy következő életben.

Talán az évek számának gyarapodásával jár, hogy többen távoznak az életünkből, mint ahányan érkeznek. Ami sok jót kaptam , azt mind köszönöm és próbálom felépíteni az életem épületét olyanra, hogy mindenkinek jusson abban hely, aki kísérni akar az úton.

Ismét lezártam egy száraz októbert, letesztelve a saját határaimat, és most a saját gyászom és tizenegyéves évfordulóval csak a belső magányomban foglalkoztam.  Jó érzés tudni és érezni, hogy magam rendelkezek a saját sorsom felől. Igen, nehéz feltörni a zárt rendszert, túl sokáig voltam magamra hagyatva. Pár héten belül visszaveszem a leánykori nevem, ami egy újabb lépcsőfok az úton.

Az élet szép!

Még maradunk, még itt vagyunk.

(Ui: legközelebb Máltai élménybeszámolót tartok, sok képpel és videóval!)