Nem is olyan félelmetes a magány, ha van kivel megosztani 🙂

Az ünnepek közeledtéével az emberek rettentő rettegése a  cuki „álomcsalád” szelfi hiánya, ahol Anya- Apa és gyerekek hibátlan ragyogó fogsorral teli vigyorral hirdeti, ők boldogok és egészek.

Egész vagy fél, negyedecske boldogság az ha hozzuk a formát és idomulunk.

Sok társas magányt látok magam körül, ahol az egyedülléttől való félelem miatt, inkább társul szegődnek olyan partnerekhez, akik inkább leépítik az önbizalmat, folyamatos félelemben tartva, hogy igaz e a szó, és gyermeki megfelelést várva a nap ébrenléttel töltött idejében a másik ütőerén tartva folyamatosan az ujját. Állandó kontroll által adott hamis biztonságban  lenni és magát fontosnak érezni. Mert ez által hiszi el, hogy ő pótolhatatlan és fontos, még ha álmatlan éjszakákon retteg attól hogy mi lesz ha elhagyják, vagy össze omlik a játék vár.

Mi a magány valójában? A reggeli kávé szürcsölése, álmos szemekkel bambán, vagy a vacsora utáni pohár bor elkortyolása közötti eltelt időszak üressége? Nem vár otthon senki, és ha világot látni mennénk, nem kutatna utánunk féltőn egy kinyújtott kéz és szív? Szeretve lenni és szeretetet adni, ez minden élő lélek vágya. De nem minden áron és inkább nem leszek irigylésre méltó boldog  pár tagja, akik a felszín alatt egymás véréből nyerik a megújulás energiát.

Hiányzott az a pót- érzés amit tavaly kaptam, és a karácsonyfa tövében ismételten egésznek érezhettem a családom, színes- illatos, mosolyokkal tarkított ünnep, amit a kétségbeesés és a szükség is szült. Idén  inkább már, lemondok erről az illúzióról és új hagyományt teremtek, olyat amiben nem szerepel a megfelelés és a színjáték.

Persze, könnyű nekem, hisz sok euforikus öröm és barlang mély fájdalom az utazásaim során, részese voltam abban amiről sokan csak álmélkodva vágyakoznak. Volt talpam alatt stabil talaj, és kaptam utódot, aki tovább viheti majd gondolataim.

Ez az időszak számomra a vissza csendesedésé, megnyugvásé és számvetésé is egyben, és nem a karácsonyfán pompázó szaloncukrok és bejglik varázsáról szól. Pár hete, vissza ” butultam” telefon ügyileg, mert annyi impulzus, információ bombázott a nap teljességében, és már sok volt elviselnem. És ez az információs csend, megnyugtat, nem telefonképernyője mögé bújok a gondolataimmal , hanem nézem a körülöttem rohanó és kapkodó világot. Átértékelem a valódi társak és barátok, átutazó ” Vándorcirkusz”  szép szeretőimtől kapott élményeket. Mert minden amit kapunk részünké válik.  És bár , ahogy az utolsó ex megfogalmazta ( és kinevettem  rózsaszín szófordulatának habkönnyűségét) – A szeretet és barátság megmarad – , nem igaz, mert vannak dolgok amik a letisztult csendben értéküket vesztik, és mi tovább megyünk.

Elégedett és szép napokat,  boldog ünnepet úgy ahogy jól esik kívánok mindenkinek! Szeretettel és tisztelettel köszönöm a figyelmet!

(Ezek a gondolat morzsák, tegnap Fehérvárról haza felé a távolsági busz középső ajtajának lépcsőjén szökkentek szárba és grafomániám által kerültek lejegyeztelésre.)

ui: a téli szünetben még két írás kavarog a fejemben azokat gépre viszem ,  töltött káposzta és alvás túltengéseim között.