Nem lesz egyszerű a sztori, de hát mi az? Tegnap reggel történt velem és a sors láncszemei össze kapaszkodva éjszakára lett egésszé a történet , a fejemben , kerek kis kép amely szögletes, vannak benne tüskék és rengeteg érzelem.

A reggeli kómatikus ébredésem után, mint igazi nettfüggő első dolgom megnézni a telefonomon a leveleim, üzeneteim, fészbukom, még félig nyílt szemmel hunyorogva és bambán.  Az ébredésem és a kávé elötti időszakom, könnyen törölni lehet egy vissza alvással, de mivel szorgos-dolgos hétköznap reggelét kezdtem felébredtem. A fészbuktól nem szoktam leveleket kapni, letiltottam minden értesítést, mert nem érdekel ki mit lájkol, vagy mi a legújabb videó amitől biztosan tátva marad a szám a csodálattól! (Direkt nem nézek meg egy hatás vadász című videót se!) Csak ritkán küld értesítést, ha valaki megjelöl vagy megemlít egy képen, bejegyzésben.

Aztán fel is ébredtem.

Egy srác elköszönt az élettől, mert úgy gondolta, nincs miért folytatni, olyan büntetést kap amit már nem bírna elviselni, és ezért e búcsú sorok azoktól akiket a virtuális térben elért. fiatal egészséges, egy gyönyörű kislány édesapja. Nem él együtt a gyermekkel és csodás anyukájával, de megfutamodott egy olyan büntetéstől, amit jogosan vagy kevésbé jogosan kiszabtak rá. Nincs jogom ítélkezni senki felett, mindenki a maga életéért és tetteiért felel és viseli annak következményeit. ( És igen, emiatt nem fogadom el a kereszténységet, amely minden felelősség alól feloldoz, mondván az isten megbocsájt, ha rendesen kéred, csak engedelmeskedj az ő szószólóinak. Hozzá teszem még azt is, nem félek se a haláltól, se a pokoltól és a mennybe se vágyok, mert úgy gondolom, mind a kettő a bordák és koponyacsontok alatt található, de ezt már mondtam).  Tavaly egy  távolabbi családtag, búcsúzkodott az oldalon, hogy nincs már más dolga elköszönni mert feladta a harcot  (Mai napig éli az életét). Én részemről, ha úgy ítélném meg, hogy befejezném biztos nem üzennék senkinek, hanem egyszer és mindenkorra megtenném, bár megígértem amíg az öntudatomnál leszek, mindig túlélem a harcokat.

Mi lett a sráccal nem tudom, törölte magát az oldalról, és igazság szerint a gyáva embereket mindig is lenéztem, mert van az erőtlenség amin túllendül az ember, de a gyávaságból nincs ki út. Azon gondolkodtam, lehet nagyon kegyetlennek fogok most tűnni, annyit mondanék ilyen esetben, tedd úgy hogy más élhessen általad, ha már nincsen továbbiakban szükség a testedre.  Eszembe jutnak azok a kedves, küzdő- harcos emberek akik a földi poklot járják, dializisre hetente többször, hogy a vérükből kikerüljön a méreg amit mi egy egyszerű rutinnal elrendezünk a mosdóban. Eszembe jutottak azok az emberek akiknek ereje fogytán, mert a szívük nem képes végezni a munkát, és  azok akik nem kapnak levegőt mert a tüdejük nem működik, eszembe jutott sok ember akin már egy donáció se segíthet. Reménykedő emberek akik arra várnak szóljon a telefon, hogy kaphatnak lehetőséget egy olyan életre ami az átlagnak fel sem tűnik. Én is vágyakozhatnék több dologra, de tudom mindenem megvan ahhoz, hogy élhessek.

Dozsó halála óta szeretném megtalálni azokat az embereket akik a szerveivel élnek tovább, ami még nem sikerült, de sok nagyszerű embert ismertem meg, akik a donáció előtt vagy utána vannak. Átérzem a várakozást, reménykedést, és látom ahogy mesélnek a műtét utáni felépülésről. Velük örül a szívem, és amikor olyan embereket is látok akik ócskaságért avval fenyegetik a környezetüket, hogy ők most inkább meghalnak, ilyenkor a nemlétező bicska kinyílik a zsebemben.

És este írt egy apuka nekem, hogy aznap temették el a tizenöt hónapos angyali kislányukat. Szívbetegséggel született és átesett szívtranszplantáción. Tündéri mosolyú, küzdő élet, akinek még lett volna dolga, de a sors könyve idáig volt megírva. Apukájával sokat beszélgettem, mert ez az út amire ráléptek nagyon kemény és fájdalmas, de az itt maradtak miatt muszáj tovább élni. A gyász útja mindenkinél más formát ölt, de a lépcsőfokai nem kikerülhetőek. A tapasztalataim átadásával talán segíteni tudok. Feszítő, égető, mélységes fájdalom, de túl kell élni!

Hannának jó utat és boldog új életet kívánok, a Szüleinek vigasztalást és erőt!

http://gyertyalang.hu/gyertyagyujtas/erteeg.php?erteeg=95056&t=1432298650

(Békét és józanságot mindenkinek, mert nem biztos, hogy a mi bajunk a legnagyobb, még ha annak is érezzük.)