A családom igen hagyománytisztelő és az ünnepeit közösen töltő népség volt. Születésnapokat, névnapokat és egyéb örvendetes alkalmakat méltón, a lehetőségeihez képest összetartva és jó ízű evésekkel- ívásokkal tartotta, akkor is ha szegénység volt, akkor is a dolgok szépen folytak. Az utolsó családi névnapomról szeretnék mesélni, ami össze kapcsolódik számomra egy szép és máig megmagyarázhatatlan szerelem emlékével. 1997- májusa.

Akkor jártam az újságíró iskolába és sorra jelentek meg a cikkeim, Édesanya nagyon büszke volt a munkáimra, hogy elértem a gyerekkori álmom- miszerint újságíró leszek. Sok fele megfordultam és rengeteg új ismeretségre tettem szert, vannak barátaim akiket ebben az időszakban sodort mellém az élet.

Karácsony előtt megkért Tesóm, hogy áruljak pár festményt egy közeli város kultúrházába, ahol engedélyt kaptunk rá. Oda érkezve, kint szakadt a hó és egy pasi biciklit tolva (!!!) beesett az épületbe, megtámasztotta a falnak és bemutatkozott, kezet fogtunk és akkor olyan villámlásszerűen belém hasított egy érzés amit sosem felejtek el, és utána akárhányszor találkoztunk sok éven át, a szívem majd kiszakadt a helyéből. az a fajta pasas, aki az egyetemi docenstől az utolsó hajléktalanon keresztül bárkivel megértette magát és nyitott szíve, humora és kedvessége révén mindenki nagyon a szívébe zárta. Az a villám igen megrázott, és a karácsonyig tartó munkám során sokat beszélgettem vele, és meg unhatatlanul hallgattam és merültem el csodás kék szemeibe.  Utána következő években is többször találkoztam vele, ha a városba jártam, de a kapcsolatot  plátóiságából és vágyakozással teliségéből nem borította meg semmi, az elkövetkezendő évekre. A város neve nekem az ő nevét jelentette, hisz minden program ahol két embernél több volt jelen ő ott serénykedett és mosolya betöltötte a teret. 24 évvel volt idősebb nálam és nem volt családja, agglegényként élvezte az életet.   T. Annyira össze kuszálta bennem a szálakat, hogy úgy gondoltam érte bármire képes volnék. Ilyen amikor meghülyül az ember.

Hogyan keveredünk innen a névnapomhoz? Szüleim az év felét Almádiban töltötték a telkünkön, és csak a téli hónapokban laktunk együtt Veszprémben, bár sokáig én is mentem velük. Az utolsó névnapomat előrébb hoztuk április utolsó napjaira, mert másnap már leakartak menni.

Tesóm hívott telefonon, hogy invitálták a férjével  őt a Jókai napok rendezvényére Balatonfüredre, de most férje nem ér rá, lenne e kedvem elmenni vele. Szép tavaszias időben irodalmi- gasztronómiai és színművészeti programok zajlottak több helyszínen. (A rendezvényt a mai napig hagyományosan megtartják). Kiállításokon, kora hű ételekkel gazdagított közös ebédeken és színdarabok megtekintésén át ívelt a program. Balatonfüred csodás atmoszférája a kedvencem és az év bármely időszakában imádok ott lenni. A programok záró akkordja egy három személyes kis színdarab előadása volt, Jordán Tamással a főszerepben. A kis házban teli volt minden centiméter, mert ez az előadás koronázta meg a napot. A Művészúr gyűrött világos zakóját, lezser  öltözetét, ahogy leült a fotelba nem fogom elfelejteni. Késve érkeztem erre a helyszínre és ahogy beakartam lépni a színdarab helyszínéül szolgáló szobába megbotlottam a küszöbben és orral előre zuhanni kezdtem 🙂 T. ott állt az ajtóban és zuhanás közben elkapott, átölelt , aggódva és szeretetteljesen, hogy nincsen semmi bajom, ugye?!

Ahogy a filmeken a romantikus jelenetek belassítva, ezerszeresen valahogy én is úgy éltem át az az elkapást, ölelést és azt hogy akkor fontos voltam Neki és éreztem az illatát, erejét. Életem ez a pár másodperces kockája is belém van gravírozva a tudatomig és csontvelőmig.

Ilyen kalandos nap után mentem haza, ahol a terített asztal, muskotályos pezsgő, rántott csirke, krumplisaláta és finom sütik vártak, Édesanyával ez volt az utolsó estém együtt, mert másnap leköltöztek Almádiba és onnan hozta be a mentő május 12-én, és 17-én meg halt. Álmaimban sokszor úgy éltem át, mintha ő Almádiban még élne. Akkor múltam 23 éves és ott megállt számomra az idő.

A névnapomról ezek az emlékek villannak be, boldog életem volt és csodás szerető családom.

T.-ről legutóbb Édesapa hagyatéki tárgyalása előtt hallottam, hogy öngyilkos lett 2011. áprilisában. A szívem szakadt meg és nem értettem, hogyan lehet, hogy egy élettel teli ragyogó ember lemond a holnapjáról.

Ez is az én életem. Világos és sötét nem nélkülözheti egymást.