Emlékszem, agyon másolt kazettákon hallgattam a dalokat, amik bekúsztak a bőröm alá.
Aztán ezerkilencszázkilenvencvenegyben valamikor ősszel, találkoztam egy igazi Angyallal, aki azért jött, hogy rám vigyázzon és cigivel is megkínált.
Amikor felköltöztem 1990.- ben Pestre, mert szerelmes lettem egy kékszemű jazzdobosba igazán bepezsdült körülöttem az élet. Az utcában ahol éltem, volt két cukrászda, és csak csoki fagyiból őt féle variáns létezett, hát elképedtem. Aztán a zenék amiket megismertem, elvarázsoltak, ahogy Müller Péter Sziámi szövegei és hangja. A kölcsön kazettákon recsegett az előrelátó csecsemő és tudtam az életem innentől már más léptekkel fog folytatódni, és az összes napom is . Aztán egyszer hallottam, hogy lesz koncertjük és élőben hallhatom majd őket. Hát bátorságot elő véve , neki veselkedtem a nagy Budapesti éjszakának . Akkor még nem volt google meg online térkép, csak intuíció és papír alapú terv. Így alakult, hogy az összes bátor barátom lemondta a koncertet, és ezért egyedül indultam el azon az őszi estén egy dög ismeretlen helyre. Valahol a Thököly úttól még sétálni kellett sokat. A vakok és gyengén látok sportcsarnokában tartották a koncertet. Pénzem, persze nem volt a belepőre, ezért beszöktem, óvatos mozdulatokkal inkább.
Leültem az első helyre, a színpad bal oldalára, és vártam csukott szemmel a csodát. Müller Pétert még nem láttam az elött, próbáltam felidézni a hangot. Elképesztő volt össze rakni a hangot és az illúziót amit bennem ébresztett. A dalok megelevenedtek és hagytam magam vinni a varázslattal.
Egy hölgy üt le mellém . Beszélgettünk és cigivel is megkínált. Végig ott ült mellettem. Elegánsan a darkos környezetbe annyira nem passzolóan volt felöltözve. Mondta, hogy valami irodában dolgozik. Be is mutatkozott, de a nevét elfelejtettem. A koncert még nem ért véget, mikor határozottan így szólt, – INDULNUNK KEL!
Én ledöbbenve szót fogadva követtem őt az autója felé. elbizonytalanodtam, hogy jól értem e, hogy engem akar elvinni, hátra nézett, és mondta menjek csak. Aztán persze elértem az utolsó metrót , a miről átszálltam és haza értem a koleszbe, minden baj nélkül.
Tudtam, hogy Ő egy Angyal volt, aki vigyázni érkezett rám, végig mellettem maradt, és elkisért az úton, sokszor eszembe jutott, vajon ki lehetett Ő.
A második angyalnak a neve Katalin. Őt életem első Dürer kerti koncertjén ismertem meg.
Veszprémi metál rajongó társasággal érkeztem a koncertre, de ők elől hedbengeltek, míg én a biztonságot kedvelve, leghátulra álltam. Ismét egy olyan hang miatt mentem, aki a bakancslistámon rajt volt. A Sepulturának volt egy albuma ( Roots ) amit ezerszer meghallgattam és átsegített a legsötétebb időszakomon. Erről az albumról nem játszottak ezen a koncerten , de óriási élményt kaptam. És persze egy Angyalt is!
Leghátul, ahol a biztonsági kijárat van véletlenül egy hölgy megnyomta az ajtó nyitót és így friss levegő áramlott be a zsúfolásig tömött koncertterembe. Persze a biztonsági ő lomha léptekkel érzékelte a fennforgást és oda jött, hogy
– Az ajtót tilos nyitogatni, mert mindjárt jönnek a rendörök és kiüríttetik a termet!!!
Katalin elnézést kért, megmosolyogtuk a lelkes őrt, aki vissza ment a törzshelyére felügyelni a rendet. 😀 De az est folyamán a bárban fogyó alkohol mennyiséggel párhuzamosan, egyre többen fedezték fel ezt a menekülő útvonalat egy friss levegőre- cigire, így mindig jött, hogy a renitenseket megszabályozza. Amíg az előzenekar utáni átallás zajlott, elkezdtem beszélgetni a párral, akik az első ajtó nyitók voltak. Katalinék Sopronból érkeztek, én meg Veszprémből. Hasonló gondolkodású, érdeklődésű kedves emberekkel hozott össze a sors, mellettem maradtak. A koncert előrehaladtával egyre többen sikeresen mellettünk dülöngéltek, illetve elesve a földön ülve, aludva folytatták az élmény gyűjtést, de semmi atrocitás nem történt.
Örömömre volt ez a hirtelen ismeretség, remélem lesz mód még együtt bulizni! Áldott életet minden erővel felruházott Angyalnak és Katalinnak, meg aki nyitott, örömteli életre törekszik! És persze metál! 3:)
