A számok és évek rabságában ketyegünk.

Kérdezte tőlem a fiam osztálytársa az általános suliból még  tavaly nyáron, miért van a nappaliban még mindig 2012 októberén a naptár? Azt válaszoltam neki, hogy sajnos akkor bizony megállt nálunk az idő múlása. Az előszobában a fogason lévő farmerdzsekiről nem kérdezett, pedig az is pontosan ott volt, ahova a tulajdonosa lerakta 2012 októberében.  (Apukám halála után, az örökségből vettük azt is, mert a régi már ezer rojttal és ránccal viseletesen, de büszkén hordva, le lett cserélve, hiába az ős- rocker mítosz.  ) Szerette nagyon. 

Az elmúlt nyolc év egy olyan fordulatos élménygazdag időszak volt, ahol a számok bizony össze találkoztak. Pont annyit éltem az imádott Anyukámmal , mint Nélküle (23 évet.) Fiam, pont annyit élt az ő imádott Apukája nélkül, mint ővele (8 évet). Közben a másodikos kisfiúból, mélyhangú, pelyhedző bajszos másodikos gimnazista lett. Tele pakoltuk az elmúlt időt sok közös élménnyel, Valahogy túl lendültünk minden egyes napon, ahogy az AA-sok mondják Just for today . Az emlékek és az álmok fogságában, valahogy  kapaszkodva, nem bírtam levenni a kabátot a fogasról és a naptárt a nappaliból. Lehet gyengeség, lehet, de most valahogy sikerült mindent a helyére tenni és kezdeni, valami tényleg újat. Azóta az élet kinyitott több ajtót, és folyamatos a változás. Ezekről is majd küldök grafomán jeleket.

Kívánok mindenkinek jó érintésben, örömben és finom zamatokban teljes ünnepet és valóra vált (jó) álmokkal teli újesztendőt!