Amíg nem jártál az én cipőmben és nem érezted a szorítást, és a göröngyök, éles kavicsok okozta nyomást és fájdalmat a talpadon, ne ítélj. (Hogy ne ítéltess).
A legerősebbeknek látszók is kerülhetnek olyan presszió alá, amelyből végleges megoldással a menekülést válasszák, a maguk eszközeivel. Számomra és sokaknak, példaértékű munkássággal mutatott egy emberhez méltó élet Bogdán László. A többszörösen hátrahagyott helyzetűeknek tanította meg azt az utat, ami verítékkel és kemény, fáradsággal teli munka által célhoz vezet. Hol a brutális igazság megismertetésével, szigorral és következetességgel érte el, hogy tiszteljék és megfogadják a szavait, ahogy tisztelőket úgy irigyeket is szerzett jócskán. Hisz aki fejlődni akar, és nem hagyja az öveit , a kiszolgáltatott, langymeleg ámde ismerős nyomorban, generációkon tovább adva szegénységet és a kilátástalanságot, annak bizony a gyűlölettel is szembe kellett nézni. Mert sokkal egyszerűbb egy mély szegénységben élő néptömeget manipulálni , mint megadni nekik a kitörés, fejlődés lehetőségét.
Kívánom hogy találjon békét és az útján, jó megékezést! Szeretteinek megnyugvást!
Példaértékű munkája sokaknak irányjelző marad.
*
Ahogy kopik a bőrről a felső hám, a csontok és a szív is egyre törékenyebbé válik az évek haladtával, úgy alakul a reakció és elgondolások is a fejben. Régen karakteresen odavágtam volna, hogy milyen hülyeség lemondani az életről, és biztos gyávaság is. ( Míg más ember küzd az utolsó lélegzetvételig egy halálos kór ölelésében).
Mostanában jönnek a hírek, hogy fáradhatatlan harcosok lerakták a lantot és megpihenni vágytak. Mert van az úgy, hogy meghajlik a hát és a szív is vele repedezik, mert túl sok a teher és a súlyok mázsás teherként tolakszanak a horizontba. Amikor beszűkül a látás és csak a fájdalom nyílt sebei sajognak és feszülnek. A szakadék peremén lenézve beleszédül az ember és nem látja, hogy van értelme még egy kicsit küzdeni és tovább menni. Amikor elborul a kép már minden racionalitás értelmét veszti, és hiába van tele a lista elvégezendő feladatokkal, már nem ösztönöz a maradásra. Mára már meg tudom érteni ezt is.
Ha elfogy az összes szó…
… De mindig van értő fűl és érző szív amely meghalhatja a belülre száműzött sikolyokat. Az életemben is volt olyan időszak, amiről már írtam régebben, hogy tisztába kerültem avval a képpel, hogy vagy megoldom és eltakarítom ami elfogja a Napot előlem, vagy véglegesen befejezem az utat. Mára már eljutottam arra az élettapasztalásra, hogy nem ítélem el ezt , mert nem ismerem azokat a lépéseket amik a zuhanás előtti pár méterre vonszolták a lelket.
Kívánom mindenkinek azt, hogy legyen annyi erő, ami a segítségkérésre elegendő.
Aki mer gyengének is lenni és látszani, az az igazi bátorság. Nyitottsággal és előítélet nélküliséggel szemlélni mindazt amit elénk sodor az élet, és akinek lehetséges kezet nyújtani, hogy legyen számára is holnap. Szeretni és segíteni mindig jó.
Régi gondolataim az élettel és a segítség keresés- találás útjaival.