Kihívások őrületeit elkerülve, sajátságos próbatételt állíttok magam elé, ahogy nekem leginkább testre szabottabb.
Cimborámmal megbeszéltük, hogy a trendi kihívásokra reagálva, mi nem novemberben tartjuk a „szárazságot”, (az ünnepi alkohol mérgezések előtti méregtelenítést, amit egy céges buli alkalmával ki is nulláz az ember, ha ügyesen keveri a koktélokat a pultos). És mi nem novemberben leszünk alkohol mentesek. Csak azért se! (November elsején Sziámi koncert lesz Veszprémben, különben is).
Októberben nem lesz alkohol fogyasztás, se más tudatmódosítással nem pótoljuk és tompítjuk a feltüremkedő bánatot, bebúsulást és egyéb világ fájdalmat. Ha egy helyzetet rossznak él meg az ember, magát az okozóját kell megszüntetni és nem csak a kiváltó érzéseket besöpörni a szőnyeg alá. Ennek az elsajátítása kellő felnőttséget és bátorságot feltételez. Lemeztelenítve a félelmeket és a fájdalmakat, próbálom kivágni a bajok gyökerét és feltölteni az ürességet maradandó jó élményekkel.
Már tele van a padlás számokkal, most az alkotó (létrehozó) és elraboló 7 számú év következik az életemben, ami pont októberre esik. Szeretném megérteni és tisztán a helyére pakolni a dolgokat a fejembe, szívemben egyaránt. Rengeteg kiolvasásra váró könyv pihen szanaszét a lakásban, ágyam környékén tornyosulnak. Most a bulik és pörgések helyett, az elmaradt gitározás is előtérbe kerül, a szolfézsről nem is beszélve.
Aktuális lezárás is folyamatban van az életemben. Vissza utalnék egy történetre, ami április végén kezdődött, és olyan önfeledt egymásra csodálkozásba torkollott, nekem nagy erőforrásom lett az új kapcsolat. Amikor nem kell fogalmazni, és egymás mondatait befejezzük, ugyan arról ugyanazt gondoljuk és semmi megfelelési kényszer nem húzott árnyékot az együtt töltött időkre. Felfrissülés volt, ugyan olyan lököttet találni, mint én magam.
Persze, mert mindig a kék szeműek keverik meg bennem a turbinát, szerelmes lettem, amire nem számítottam igaziból. Amikor elsőre sikerült elüldöznöm magam mellől, a türelmetlenségemmel, és teltek a néma hetek, tettem ki ezt az írást, lemondva arról, hogy bármikor is ismét egymás köreibe kerülhetünk:
(Sára Júliának könyv írónőjének megmutattam az írásom, és annyi változtatást kért, hogy amit én írtam a magam életéből valahogy, láthatóan különítsem el, mert olyan szép, hogy úgy tűnhet az ő könyvéből való idézet az a rész is. 🙂 )
Két napra rá előkerült, és sok emlékezetes közös élményünk lett a nyárban. Örültem neki, és a szívem kivirágzott, lelkes és optimista voltam, hátha… Aztán egy hajnali fél ötig nyúló beszélgetésünk alkalmával megfogalmaztam neki, a konyhámban dünnyögve, hogy azt a reggelt vágyom, amikor már nem leszek belé szerelmes. Megszorította a kezem és azt mondta, nagyon sajnálja. Barátként tekint rám és úgy szeret engem.
Így most szombaton, arra keltem fel tizenkét óra alvás után, hogy már nem lakik a szívem mélyén a neve. Este találkoztunk is, és félbe tudtam hagyni a bulit, úgy hogy inkább haza tértem, szomorúan, de talán erőteljesen.
Fura volt, kiüresedett a reménykedés, üres lett egy szépen kicsinosított szoba a szívemben, és kongani kezdett a visszhang, ismét egyedül maradtam. De most talán jobb szabadnak lenni, ha itt az idő talán újból égni fog a lámpa abban az üres szobában.