Az idő mindig jó,csak a cselekvés lehet beelőzi épp a kort, amikor működni tudnának a dolgok.

Szeretem az embereket, kíváncsi vagyok a sorsokra és emiatt is akartam annyira pszichológiát tanulni, hogy megértsem, hogyan is működik az emberi lélek. Elképzelések, kísérletek, megfigyelések és sok okos tudós- orvos  próbált sablonokat, konzerv válaszokat adni helyzetekre, de minden ember egy másik univerzum. A főiskola négy éve alatt sok hasznos és gyakorlatban használható dolgot tanultam, bár a rejtély, a titokzatos lakat még mindig ott van a lélek ajtaján számomra.

Rengeteg emberi tragédiát láttam mostanában, megfeneklett, kibicsaklott életutakat, és nem zen bölcsként csak tapasztalatból mondom azt, soha nem késő új életet kezdeni, és kitolni a korlátokat, mert az ember a túlélése által bármit elérhet, ha van célja. 

Vannak elkerülhetetlen tragédiák, amiket az ember megelőzni se tudna, vagy alkalmazkodik az új helyzethez, vagy összeomlik. És vannak azok a helyzetek amikben az idő szétmarcangolja az ember lelkét, önbecsülését és ezek következménye az, hogy az egészségét is szétporlasztja. Kérdeztem egyszer, egy pszichiátertől, szerinte ki lehet e lábon hordani egy idegösszeomlást? Azt válaszolta, az ember igen rugalmas lény és mindig a túlélésért próbálja magát a végletekig a vízfelszínén tartani. Igen, ki lehet, de a feltorlódott fájdalmak egyszer azért vissza kopognak majd az ajtón.

Lehet hárítani, és másokat okolni, lehet az ősök hibáiért átkozottnak gondolni a létet, lehet kapaszkodni valami húsba és maradni a langymeleg mocsárba, ami spirálként ránt lejjebb. Lehet rettegni a magánytól és a csendtől ami körbe fon. Mindig találhat az ember  okot, amiért hátrálhat, de a szabad döntés jogát senki ne dobja el.

Valami nagy kavarodás van az univerzum erejében, mert sorra dőlnek be a szikla szilárdnak hitt talpazaton álló házak, és az emberek vacogva a szikla perem szélén, még egyszer becsukják a szemüket az ugrás előtt, és valahonnan kapnak egy jelet, hogy még van út amit nem ismer a lábuk. Sok közelemben lévő ember élete fordult igen nagy szögben el.

Van egy kedves családtagom, aki anyuka és nagymama már,  aki nagy példa számomra. Ötvenen túl, meglátta, ha bent marad egy olyan házasságban amiben őt folyamatosan lebecsülik, és fájdalmat okoznak neki, akkor vagy alkoholista lesz, vagy öngyilkos. Egy hétvégi kertre felhúzott kis építményből csodálatos meleg kedves kuckót hozott létre, ott él és mindenkivel szembe menve vállalta, hogy , neki is joga van a boldogsághoz. Nagyon büszke vagyok Rá !!!!

Soha nincs késő neki vágni egy új  kalandnak, szabadon élni és nem félni.

Az én feladatom jelenleg annak a megtanulása, hogy türelemmel várjam ki az érési folyamatokat, mert mindenkiben másképp van beállítva a belső óra mutató sebessége. Akik fontosak azok mindig vissza találnak ha elengedjük őket, és hagyjuk, hogy szabadon kényszeredettség nélkül döntsék el, mi az ami hozzá ad az életükhöz jót, és mi az ami  már nem.

Tudom nyálas szöveg, de amíg az ember önmagában nem találja meg a jót, szeretni valót, és békességet, az soha nem lesz igazán boldog, mert mindig egy külső pontra helyezi az éppen aktuális lelki állapotát, és az meg olyan mint egy vadul vitorláit lobogtató vitorlás 🙂

Azok akinek szoktam levelet írni tudják, hogy a leveleim végén aláírásként egy dalból van idézet, és ez szerint is folynak a napjaim. Mert minden bizonnyal, könnyebb lenne az életem plusz 20 centi magassággal, egy átlagos cuki pofikával, és minden alkatrészem  helyes elrendezésével, de mégsem cserélnék senkivel. Ami sok jót kaptam az élettől, azt köszönöm.

Bátorságot, erőt és jó barátokat kívánok mindenkinek aki boldog és aki épp a szikla szélén imbolyog!

Boldog nyarat, több írás formálódik, jelentkezem , macspusz!

 

Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit akinek a helyében lennél….és bármibe kerül és akármi  fáj, tudod hogy élni lehet és nem csak muszáj.

Kispál és a Borz