Semmi másra nem vágyunk, mint hátra dőlve sablonok nélkül meg bízni valakiben.

Aztán az agy kapar és teóriákat gyárt most épp miért nem. Szerintem három dolog van , amiért élünk és kapaszkodunk.  Az első az a bizalom, hátra dőlni és nem bánni mi lesz, mert tudjuk, a javunkért tesznek. A második az elfogadás, hisz akármennyire is szeretnénk és  vagyunk képesek idomulni az elvárásokhoz, mi magunk vagyunk azok akivé válhatunk.  A harmadik, pedig a tisztelet maga. Hisz hiába tudjuk mi a trendi és elvárt , magunk kontúrjai mögé nem léphetünk bármennyire is szeretnénk. Mert a kör nem vonzhatja be négyszöget, se a téglalap a gúlát… Hasonló hasonlót vonz, vagy épp az izgalom kedvéért a másik oldalt, de hosszú távon azért az egyenlőségek azok amik kielégítik a hiányt. Aztán a sok bizonytalan össze adódik , és néha kioltja feltétlen bizalom egymást, mert megbicsaklik. És a megdönthetetlen barátság hamuként  ég szerte széjjel egy perc alatt,  és hiába várjuk hogy bizalom kockái egymásba csimpaszkodjanak ismét, nem megy már, a gyomorban a görcs kikunkorodik.

A barátság megbicsaklott köveit nehezebb  össze építeni, hisz szilánkjai vágyaink sói és emlékeztetnek a múltra.

Ma este csúcsosodott ki a kémiai vágy okozta fennforgás és a realitás sziklaszilárd talaja  közti egyenlőtlenség okozta káosz  okozta zűrzavar.  Ahogy rendeztem az elmúlt régi dolgaim a gépen , kezembe akadt egy levél, és ezt név nélkül,  de megmutatom Nektek. Most is ugyan ebben a véget nem érő körfutásban élem az életem, több éves vallomás, a mit életem végégig kincsként őrzők lelkemben.

Nekem is csoda vagy, ez a mi titkunk és tudom, boldog voltál, meg én is, Azért nevetek a szürke embereken, akikben nincs szeretet, csak magukkal vannak elfoglalva, hogy próbálnak megvetni külső alapján, de fingjuk sincs a boldogságról.

Nem vagy az esetem, de ez semminek sem az akadálya.

Ha azt mondom szeretlek, talán nem hiszed. Nem akarok semmi komolyat, de , de nagyon jó veled.

Lazán egymást építve és örömet okozva néha elszállunk. Igen szeretlek, csak neked írom, senkinek nem mondhatod el! Csodálatos nő vagy! Imádlak.

Ezt körülbelül három éve írta nekem egy pasi, aki  réges – régről ismert a gyülekezetből gyermekként, aztán felnőttként találkoztunk újra- sok  év , élet viharon keresztül. Akkor amikor újra keresztezték egymás útjaink és teljes bizonyossággal leszögezve azt, hogy csak barátság lehet közöttünk. Minden eltökéltség ellenére amikor találkoztunk több napon át merítettünk folyamatosan a gyönyör folyamából. És a kémia felrúgta minden eltökélt elméletet és racionalitást. Boldogok voltunk és minden másodpercéből kikanalaztuk a gyönyört és örömet. Akkor abból építettem a lélék- házam.

Az élet zúgott és másként alakult, kisebb megalkuvásokkal  és a nagyobbakkal a kontúrokat átrajzolva kerestem, akiből ki robbanthatom ezt a valóságot, a látást aki valóban én vagyok, és azt lát aki elrejtve létezem.

Sok idő és próbálkozás után totál feladva az álmokat, próbálom minden nap a korlátaim széléig merészkedni, hátha  észre veszik a valóságot azok akire ez hatással van.  Jelenleg is egy ilyen helyzetben lavírozok, hiába az eltökélés és akarat, próbálkozás, túl kevés és gyenge a produkció, tapsot igazán nem érdemel. Hiba életem legnagyobb bókja, mielőtt robbant az édenből itt maradt csoda a bomba :

köszönöm, hogy jó vagy hozzám.

Ez mind nem elég, hogy fel emelt fejjel nézzek a napba, hogy élni jó.

Mert jónak lenni, nehezebb, de talán érdemesebb.