A méretünk és az egyedülállóságunk (mert mindenkiből csak egy van) néha nem könnyű elfogadni, ahogy azt sem, hogy a rossz döntéseinkért a felelősség nem áttolható másra.
https://hbogo.hu/filmek/herve-vacsorara
Mozgalmas- izgalmas hétvége lezárásaként, ma is filmnézéssel töltöttem a délutánt. (Tegnap este néztük meg barátokkal az Az- t, örök klasszikus Stephen King mű, amit 23 évvel ezelőtt falva az oldalakat olvastam. Nagyon tetszett ez az új filmfeldolgozása, nem olyan rettegtető, meg szem-eltakarós fajta.)
Ma a már régen kinézett filmnek ültem neki, amolyan csendes levezetése a hétnek. (Pénteken szembesülve avval, hogy egy nagy életszakasz lezárul lassan, miszerint az utolsó általános iskolai szülők-nevelők bálján töltöttük el az estét. Finom ételekkel, italokkal és rengeteg tánccal a szülőkkel és a tanári karral. Hihetetlen, hogy öregszenek ezek a gyerekek! 🙂
A dolgok érnek, változnak és alakulnak, így lehet, hogy pont mára érett össze bennem ennek a filmnek zamata és az aktuális élethelyzetek tükröződése. Mert hátrányból győztesnek eljutni, hosszú folyamat és persze Fortuna jóindulata is szükséges. Belátni azt, hogy vannak dolgok az életben, amin nem tudunk változtatni, bármennyire is szeretnénk.
A film alatt előjöttek olyan emlékeim, mennyire is imádtam az újságírást és onnantól kezdve, hogy le tudtam írni a nevem, az éltetett, hogy újságíró lehessek és ennek rendeltem alá a terveim. 1997-ben kezdtem az újságíró sulit amit a helyi napilap szervezett, és minden szabadidőmet a szerkesztőség varázslatos miliőjében töltöttem. Akkor csak egy ősrégi írógépem volt, és egy minikazettás diktafonom, amire mindig rögzítettem, ha interjút készítettem és mondatról- mondatra legépeltem. Abból a nyersanyagból vágtam meg ami belekerül a végső cikkbe. Már gépelés közben, szinte a lelki szemeim előtt látva, hogy miket kell kihúzni. Imádtam az egész munkafolyamatot, az információ gyűjtéssel (Akkor még nem volt ám google elérhető, helyette a könyvtár)!- kérdések kitalálásával és a végén össze rakott kis írással. Az újságírás szent és magasztos eszménye mára már össze dőlt bennem, mert most megrendelők vannak. Az emberek tájékoztatása és jó példák megmutatása helyett, mára csak kiszolgálója az adott rendszereknek akik életben tartják őket.
A hír az amit elhallgatnak, minden más hírverés.
(Mondta ezt az egyik tanárunk, és azóta is időszerű megállapítás.)
A filmről, mert, hogy ez mozgatta meg az agytekervényeim és emlékeim:
Hervé a francia törpe aki film legendaként halt meg, saját maga választotta útján és az angol újságíró kapcsolódásáról szól a film. Rengeteg öniróniával és kesernyés vissza emlékezésekből épül egymásra a történet. Az újságíró szétesett életében tükröt tartott Hervé. Mind a ketten tagadásban éltek és egymásban látták meg a valóságot.
Milyen lehet egy szétesett házasságból alkoholista férjként kizuhanni és újra építeni az életet? A harminc két napja „száraz” újságíró, az összes volt démonával szembe találkozott amíg készítette az interjút, faggatva a hajdani nagy sztárt. Az alkohol, könnyen megkapható friss gyönyörök szélesre tárt ajtajából inkább vissza menekült a valóságba, és sikerült elérni az álmait , egy ilyen abszurd- izgalmas és bosszantó találkozás által.
Hervé apukája a végletekig küzdött azért, hogy fia magas legyen, és a lesújtó diagnosztizált törpe termetét elhagyja. Akkor is saját magát győzködve, hogy a gyerek márpedig egészséges lesz. Hiába látva ahogy felesége elfordul a saját gyerekétől, próbálkozik a lehetetlennel, de a várva várt eredmény nem érkezett meg.
Fiatalként a festőművészet által akar hírnevet és elismertséget ( elfogadást) szerezni. A francia fiú Amerikába kerül és ott belecseppen a filmezés világába, amely meghozza mind azt a dicsőséget és elképzelhetetlen anyagi gazdagságot, amiről álmodni sem merhetett. A féktelen élvezet hajszolás és túlpörgés miatt mindent kockára tett.
Szórakoztató, elgondolkodtató és igazán emberi film. Ajánlom mindenkinek 🙂 !