Most már szinte csak karácsonytól- karácsonyig telik az idő, és szempillantásnyi az érzékelésük.
Már megint igen felpörögtek az események és kapkodom a fejem, néha kábán szédülök is, talpon maradni nem egyszerű mutatvány. De az alap beállításom olyan, ahogy a korán fekvést úgy a tétlenséget sem szenvedem el.
Őt év telt el, azóta hogy a legfontosabb tartóoszlopaim kidőltek, és az életünket újra kellett tervezni. A másodikos kisgyermekből, kiskamasz lett, mélyülő hanggal, három számmal nagyobb lábmérettel, mint az enyém. A középiskolai továbbtanuláson gondolkodunk, tanakodunk mi lenne neki a legjobb és ha úgy alakul, középiskola után azonnal össze pakolunk és lelépünk ebből a hivatalosan is körülkerített zárt osztályról, ahol a menőség a műveletlenség, otrombaság és a félelem kenyerén hizlalt ostobaság. Aki nem tartozik a táborba, az bizony nem ér el semmit. Pár „szerencsés” haszonleső tízezer kivételével, mindenki az életben maradásért küzd és reménytelenül várja a következő napot. Arrogancia, pökhendiség és mérhetetlen intelligencia nincstelenek a sztárok, a törvény felett állva arcunkba nevetve. Hát ezért keveredtem vissza a közéletbe ismét, hogy ami erőmből kitelik meg tegyek.
Tanulásra adtam a buksim, mert kell egy önfegyelmező eszköz arra, hogy elsajátítsam a türelmet és a kitartásnak azt a folyamatát, amiben kénytelen vagyok az ezerszeres gyakorlással is elsajátítani az új dolgokat. Drága Jelzőfényemtől kaptam egy gyönyörűséges basszusgitárt, mivel véletlenek nincsenek a Szeretföld által megismert nagyszerű finom lélek Jeanne , mert bátorsággal mellém állni, ebbe a régi vágyálmomban és mint, türelmes, „Szolfézsidomár” tanít, a zenei alapoktól a gitározásig. Jót tesz az, hogy a határok és határidők kicsit szorítanak, és ösztökélnek, hogy kihozzam azt amit lehet.
Múlt hétvégén Fiammal Pesten a film moziba kerülésének apropóján fent jártunk, és össze kötöttük a kellemest a hasznossal és jártunk sokfelé. Többek közt Dozsó 47. szülinapján a temetőbe vittünk neki vörös rózsákat, mert a mi szeretetünk/ szerelmünk odáig tart, amíg a szívünk verni tud. Csoda klassz helyeken is megfordultunk, élvezetes, boldog napot alakítottunk. Új barátnő és lehetőségek vártak minket, nyitott őszinte szeretettel. 🙂
Ez egy kissé szétszórt és talán se füle se farka bejegyzés, csak rengeteg impulzus kavarog és csak annyit szűrnék le amolyan tanulság féleként, hogy jobb nem félni, bátran kipróbálni új utakat. Szeretni és szeretve lenni, örömöt adni és elfogadni. Az elmúlt időszakban elég sok új ember keveredett a köreinkbe, és megtapasztaltam , hogy aki nem mer az sosem nyerhet. Vállalva egy nagy pofára esést, inkább a biztos életjelet az mutatja, ha merünk élni. A konturokat átrajzoltam és nem kapaszkodom már semmibe amiben idáig eltökélt voltam. Bár abban igen, hogy a saját sorsunkért mi magunk vagyunk a felelősek és rettentően iszonyodom minden fajta akol melegtől, így a hitem magamban élem meg és amit eldöntöttem, hogy befejeztem 2001- ben ahhoz tartom magam. Nem félek és nem kell megváltás.
Biztos vagyok abban, hogy Szüleim, Férjem büszke rám és ránk, mert nem temettük el magunkat a veszteségekbe, és nem hagytuk, hogy a torkunkon a fájdalom pengéje megállíthatatlan sebet okozzon. Ne féljetek! 🙂
Egy kissé depis zenét mutatok, de most megragadott, és azon gondolkodtam, hogyan nem ismertem idáig????