Szeretföld

A legnagyobb kihívásokat és győzelmeket saját magunk és korlátaink legyőzése által érhetjük el. Pedig nyári téma következik, de lehet azért velős is 🙂 

Még régen egy kedves barátnőm megfogalmazta, az életemmel kapcsolatban (igazán jól ismert) hogy a legnagyobb csatáim saját magam elleni küzdelmek lesznek. Úgy fogalmaztam ” bőr-börtönben” ketyegek és erre az életemre kiszabott feladataim csak innen tudom megoldani. Akik ismernek tudják jól utálok mindent ami rólam szól, legyen az kép, videó, hanganyag bármi. Az exhibicionizmusomat írásban élem ki. És csak nagyon kevés olyan kép van amit szeretek és magaménak, rólam szólónak gondolok.

Nyár és az ő könnyedsége, szépsége, titokzatos rejtelmei 🙂

Mint mindig változásokon megy keresztül az ember, vannak olyan katartikus részek amik maradandóvá teszik egy korszak végét, lezárását.

 Az idei nyári szabadságom úgy indult, sikerült eljutnom Örvényesre koncertre, egy baráti szervezéssel  a koncert előtt Balcsiba való pancsolásra, viharok ölelésében villámokat nézni és tombolni Cult coverre, rozé fröccsel és lángossal. Annyira csodás volt az egész, ez is a nyaram része. Gyönyörű emlékezetes szombat éjjel volt. A villámok jó barátaim sosem féltem tőlük, gyerekként a családdal az ablakból gyönyörködtünk benne.

Eddigi életem alatt sokfelé megfordultam egyrészt a kíváncsiságom okán és talán mert könnyen barátkozom szeretek váratlan helyzetekbe csöppenni.  Veszprémben működik egy kulturális egyesület (Vekkord) aminek vezetője körlevélben értesítette a tagokat egy új kezdeményezésről, ami egy film megszületéséről szólt. Kerestek statisztákat, segítőket és bizonyos karaktereket. Naivan jelentkeztem és pár hete kaptam értesítést, hogy az egyik szerep az enyém, egy szöveges jelenetem lesz és egy tömeg jelenetes. Megkaptam a forgatókönyvet, kimásoltam a szövegem és magoltam gyakoroltam lelkesen.

A nagy napra hűvös időt mondtak az elmúlt forrósághoz képest erős lehűlést esővel. Be is öltöztem, de megbántam, hogy nem lengébb öltözetet vettem fel, ahogy a csapattal elindultunk megkértem őket hogy had szaladjak fel  pólóért a lakásba mielőtt elhagyjuk a várost.

A társaság igen fiatalokból is állt, komoly felkészült csapat dolgozott együtt. A rendező és operatőr is köszöntött, és megbeszéltük 11 óra körül lesz a jelenetem a Bándi temető ravatalozójában. Reggel  9 fele járt az idő, elvonultam a szövegemmel, néha néztem a forgatást, ahogy különböző helyeken jártunk. Rettentő izgalmas látvány a precíz mindent átfogó figyelem, látószögek, hang beállások, kamera állások  egy felvételt többször is többféle módon rögzítettek.

Két szerepló társammal is akik az én jelentembe vettek csak részt beszélgetni kezdtem. Milyen kicsi a világ, az Angyalt játszó lány gyerekkori szomszédom volt, mesélte emlékszik rám ahogy az anyukájával beszélgetni szoktam. Másik társam szerep szerint a Testőröm, igazán kimunkált izmos testtel, kiderült szintén gyerekkori barátnőmék ismerőse akikhez jár naponta edzeni. Neki is ez volt az első szereplése igen izgatottan várta a jelenetet, ahol engem őriz.

WP_20150817_004
Testőröm és Angyalom munka szünetben

A felvételről annyit, hogy egy zseniálisan komoly és profi színésszel kellett egy érdekes párbeszédet folytatnom. Mindenben segítségemre és bátorításomra volt, pedig a zavaromban még a szövegem is össze kevertem. Lengyel Ferenc a Katona József színház oszlopos tagja és mint alkotó filmek írója és szereplőjeként is találkozhatunk vele. (Beszélgettünk és ajánlotta a Parkoló c. filmet aminek a  forgatókönyvét írta és a főszerepét játssza. Ajánlom nagyon ütős kis film!!!) Kint a temetőben  míg beszélgettünk, a háttérben elslattyogott komótosan egy cica a szájából kilógó egérkével, ő az egeret sajnálta, aki megnézi a Parkoló-t, majd megérti miért.

WP_20150817_010
Látó és Lengyel Ferenc
WP_20150817_011
Jól éreztük magunk a forgatás után

A haverjaim osztanak is, hogy innentől művésznőnek hívnak majd és adok e autogramot…  Nem ez nem erről szólt, magam legyőzéséről, hogy merem e vállalni azt aki vagyok, elég leszek e és hiteles. És a másik amiért vállaltam, életem első kamera előtti megjelenése és szöveges szerepet kaptam, nem pedig egy a százból statisztáét… aki érti tudja mire gondolok :p

És még annyi minden történt, majd mesélek! Mindenkinek örömteli napokat!

Upload 2015. augusztus vége: a rendezőnek nem tetszett a fehér háttér ami előtt játszódott a párbeszéd, ezért jövő héten újra vesszük egy másik helyszínen. Esélyt kaptam, hogy azok az ezerszer átpörgetett gondolatok mit is csinálnék másként, meg valósítsam és igazán a legjobbat tudjam felszínre hozni. Köszönet érte 🙂 Nagyon várom! 

Upload II szeptember 18. .: a héten véget ért számomra a forgatás, majd mesélek, csupa izgalom!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10206170307230517.1073741855.1048982586&type=1&l=8e08780a5c

Leave a Reply