Folytatnám amit elkezdtem, de mivel ez egy folyamatosan formálódó massza, és belülről feltörő emlék-képek sokasága, némi szünettel teszem.

(Emlékeztetőűl : Legó I. )

2012. október 19.

Most megint csavarok egyet és nem arról írok amit szeretnék hanem az utolsó nap utolsó pár órájáról a kórházban.

Ott hagytuk abba, hogy kedd volt, amikor szembesültem avval, hogy a történetünk már nem vissza fordítható és várni kell a végre, amikor is teljesen leáll az agy működése, és Dozsó donorrá válik (ennek a folyamata igen körülhatárolt és nagy kontroll alatt áll, a tényleges agyhalált követően 6 óránként külön orvos csoport ellenőrzi a beteg funkcióit, hogy meggyőződjenek 100%-ban arról, hogy semmiféle agyi tevékenység nem mutatható ki. Több alkalommal teszik,  külön orvosokból álló csapat , egy nap leforgása alatt, míg kimondják, tényleg és vissza fordíthatatlan. Utána ahogy engem is tájékoztattak  megkezdték a donor gondozást :

” olyan speciális intenzív terápiás tevékenység, amelynek tárgya – a beteg – az agyhalál következtében, mint individuum megszűnt létezni, de a fennálló szívműködés mellett lélegeztetéssel és egyéb intenzív terápiás eljárásokkal fenntartva a homeosztázist, biztosítják az érintett szervek funkcióit a szervkivételig.”

Kicsit durván hangzott az utolsó vizsgálat után ez, de teljesen tisztában voltam avval, hogy most már ez a vég, és azoknak az embereknek a javára cselekszenek akik őáltala életet nyerhetnek. Amikor bementem a kórterembe, láttam a szája körül valamilyen zselés anyagot, mondták, hogy a szívét, gyomrát, torkát is vizsgálták, ultrahanggal. És elborzadtam, mert tudtam, hogy ha a háziorvos egy fapálcikával akart bekukucskálni a torkába amikor meg volt fázva, már attól az ingertől is öklendezett, nem bírta elviselni.

Amíg kint váróban ücsörögtem, bejött egy idősebb házaspár. Jól öltözöttek, kulturált viselkedésűek, az asszony nagyon ideges, a férfi kimérten sétálgatott fel s alá a folyosón. (Mivel abban a hétben a kaja bevitelem szőlőcukorra és kávéra, ásványvízre, és némi apró pogácsára korlátozódott, a hölgyet nyugtatási szándékkal megkínáltam magnéziumos-B6 vitaminos szőlőcukrommal, mondván ettől talán picikét jobban lesz. Az asszony később megszólalt:

-Ön kiért aggódik?

(és itt lép be a tragikomikus elem)

– Én már senkiért, a férjem pár órán belül donor lesz, addig vagyok vele amíg lehet.

Elmondta az Édesanyját hozták be, aki már nyolcvan-éven felül jár.

Az nap voltak látogatóba a kollégák is utoljára, akkor volt lent az anyósom fekete gyászruhában (soha nem fogom megbocsájtani neki) és kérdezte tőlem, milyen minőségben van jelen ez a férfi-  célzott az egyik kollégára, aki nagyon jó barátja volt a Szerelmemnek. Az este vittem be a telefonon a kedvenc zenéit, (Gun’ s & roses, Jimy Hendrix, Hobo, Tankcsapda) Akkor találkoztam utoljára dr. S. L. érdeklődött milyen zenéket hoztam, és tudna e bármiben segíteni, ha bármire szükségem volna keresem meg, mert itt van.

Mindent elmondtam Dozsónak amit csak szerettem volna, nem maradt bennem olyan szó amit megbántam volna, hogy elfelejtettem megosztani vele. Megígértem neki helyt állok és semmi miatt ne aggódjon mert megoldom.  És tudom, a tudata, lelke érezte azt a csatát amit akkor vívtam az életben maradásomért és segített, ahogy azóta is sokat (Szisza úgy mondja, az Apa néha súg az anyának)  Néztem ahogy alszik, föl-le jár a mellkasa, a sok gép ügyesen pittyeg és villog, simogattam a kezét, hozzá bújtam és érezni akartam a bőrét. A nővéreket megkértem kettő hajtincset vágjanak le a hajából, az egyiket egy gaóba rakva hordom, amikor úgy érzem nagyon elveszett vagyok és szükségem van az ő erejére.

Az este hívtak nagyon sokan és néha már válaszolni se volt erőm, és este tízkor olyan mérhetetlen fáradság tört rám, hogy haza kellett jönnöm (N. vigyázott Sziszára, és mondta reggel el kell korán mennie) úgy volt, hogy este, majd hajnalban, aztán reggel ér ide a transzplantációt végző orvos csoport, de annyira kimerültem, hogy muszáj volt eljönnöm.

Elköszöntem Dozsótól, kijöttem a borzalmasan rideg zöld csempék, fertőtlenítő szagú hideg helységekből, a nővéreknek megköszöntem a munkájukat és meghajolva otthagytam mindent. Annyit kértem csak, hogy azt az időpontot írják fel amikor utoljára kiveszik a szívét, nekem az a halálának időpontja. (másnap fel is hívtak, megköszönték az együttműködésem és közölték 10:45-kor állt meg a szíve)

Hogyan, nem tudom de haza értem, busszal.

N. hason fekve aludt a nappaliban, Szisza az ágyában és hideg fejjel leültem a konyhában és már sírni se volt erőm.