Sárkányaink és mi.

Egészen másról szerettem volna írni és gondolatokat megfogalmazni, de valahogy ez itt császkált a gondolataim sin- pályáin és nem hagyott békén!

Már régóta azon a megállapításon vagyok, hogy igaz könnyebb lenne egy jobb “bőr- börtönben” élnem, sokkal egyszerűbben kifejezhetném magam, sokkal többet keresnék kevesebb munkával és talán több számomra egzotikusan vonzó  pasit tudhatnék a tapasztalati listámon… és még sorolhatnám a sok kedvezőbb hatást (minek az ilyennek élni- mondjuk ezt senki nem mondaná nekem, illetve rám mintha tők süket és hülye is lennék egy személyben),

DE

a végső konklúzióm az maradt, hogy NEKEM EZ A LEGJOBB albérlet (jelenlegi karmikus feladataim elvégzéséhez)

Függőségben vagyunk, mert vágyunk a szeretetre, elfogadásra, tiszteletre, megbecsülésre és őszinteségre.

(Teljesen más gondolat menetem ami ide is tartozik, hogy szerintem az ember az a lét forma, valahol a férgek alatt, amit semmi más nem mozgat mint a VÁGY és az önzés. Úgy gondolom, rajtunk kívül vannak létezési formák, amelyek túl vannak azon a fakocka egyszerűségen, hogy az életben maradáshoz másokat kell legyőzni és a határtalan önzés , ami belülről tolja az embert akármilyen szinten is mozog, hogy uralkodjon másokon. Mert nem elég az egy pár cipő és még mellé kell huszonhat fölösleges ruha és dísz tárgy és még nagyobb otthon és még monumentálisabb autó és egyéb ketyere amik nélkül simán lehetne boldogabb az ember, ha megértő és érdeklődő társak vennék körül. Szerintem van olyan létezés amiben a mi Maslow féle hierarchiánk teljesen ismeretlen, mert mások javára léteznek, tudom ez már szintiszta Buddhizmus de akkor is, azt gondolom az ember önző dög aki fölemészt mindent maga körül és szép csendben saját magát is)

Mert mindenek meg van az ára, és ha fizetni kell letesszük a pénzt, a könnyeket, az erőnket, az önbecsülésünket, a saját akaratunkat, néha még az elveinket is csak

SZERESSENEK ÉS ELFOGADJANAK.

Barátnőmmel beszélgettem, nagyon fél a magánytól, ezért egy kellemes és ugyan olyan fájdalmas őnemésztő kapcsolatban zakatol, mert fél egyedül lenni.

Van aki az öregségtől fél, mindent megtesz, hogy frissnek és egészségesnek maradjon és tűnjön, a legelképesztőbb energiáit is megmozgatja, csak meg maradjon fiatalosnak és elhiggyék róla ifjú lelkét tárja elénk a külvilágnak. Testét és lelkét feloldja egy olyan képbe akivé válni szeretne.

Nem tudom hol van ő, és ki is valójában mert szeretet teljes lelke csillogását látom akkor is ha olyan terheket cipel amiket nem neki kéne.

Van akit belülről rág az egyet nem értés de inkább nyeli sorban a békákat, hogy senkivel ne keljen konfrontálódnia és szép csendben össze omlik amikor senki nem várja, mert a vészcsengő hangát is a vidám ének hamiskás dallama elnyomta.

Olyan is van aki álom világot épít magának és abba burkolja el félelmeit, megerősítve magát a Szent Hitben ami (talán) életben tartja, mert saját akarata és kitartó ereje nem lenne, csak az álom, össze ne dőljön egy szélviharban.

Igen,  egyszerűek vagyunk mert élnünk kell.

És a belső sárkányainkat csak mi tudjuk etetni és lefejezni is.

Leave a Reply