Fél év telt el, már több is, Igaziból egybe folynak az időszakok, amikhez hozzá jön a kaotikus időjárkálás, tél-nyár-ősz és egy kis tavaszocska, szóval megy az idő.

De vannak dolgok amik változatlanok, ilyenek a tárgyak ( bár én nem ragaszkodom semmihez nagyon)  kivétel ezek közt pár érzelemmel feltöltött emléktárgy.

Amikor Dozso éjszakás műszakban dolgozott (és marhára útáltam nélküle aludni az üres nagy ágyban) magamhoz öleltem a pizsamáját, mert benne volt az ő jelenléte, testének illata, amit annyira szerettem.  Amikor elkezdődött ez az örület,  a kórházból haza érve hulla fáradtan és önkívületi állapotban magamhoz szorítottam a pizsamáját, hátha érzem őt még. De érdekes pár nap alatt eltűnt a jelenléte, kimostam minden ruháját , (ha haza jön tisztán és illatosan várják) de nem jött haza többé.

Az előszobában érintetlenül vannak a kabátjai, a kedvenc viharvert rojtos farmerdzsekije – Hendrix fiilinges- az új sötétkék dzsekije is , (a régit jobban szerette )  nem tudtam elrakni őket.

A fürdőben a nagy fürdőlepedője is ott lógva várta gazdját ezen a hétig. Levettem, és hátha benne van még egy icicpici rész, avval aludtam és megnyugodtam, álmaimba megérkezett. Azóta frissen mosva pihen a helyén, de Dozso már az álmaim része (erre vártam már nagyon).

Most itt tartok, a hullám vasutazás folytatódik, néha nagyon lent de a JELZŐFÉNYEK meg maradtak (köszönöm nekik név nélkül, mert tudják kik ők akik nem csak verbálisan szó-mágusok, és ismerik a túlélés törvényeit, és bennük szeretet van,  nem gyávaság, színjátszás és nem csak egyszerű  pozőrségre futotta az összes teljesítményükből .)

Egyébként jól vagyok.

Most evvel a dallal őrjítem meg a szomszédokat, de nagyon szeretem: