Harcias ” vén” Oroszlán

oroszlán

Tegnapi friss és kavargó a történet.

Először nagy kiabálásba, majd magamban való mosolygássá később pedig büszkeséges megnyugvásba csapott át ez az érzelmi turmix.

Életeink ezerféle szakaszokra, helyszínekre és megfelelést igénylő színterekkel váltakoznak, mint egy jól megrendezett színpadi kép, ahol a szereplőknél is jöhet egy- egy beugró.

Jelenlegi életem rövidke ám, tartalmas szakasza tegnap zárult le, miután közölték velem hogy az áthelyezés egyik osztályról a másikra konkrétan a kapun kívülre értendő. Nincs is eszel semmi gond, hisz a mai ember rugalmatlanság nélkül, alkalmazkodás és ami a legfőbb tanulás nélkül elveszett mint egy falevél a szélviharban.  Eltöltöttem két és fél hónapot a helyi kórházban mint adminisztrátor.  Szép emlékekkel gazdagodtam, ez külön sztori… Köszönet azoknak akik ezt a tanulási szakaszt lehetővé tették számomra!

Ma elvittem a fiam az oviba, intéztem a szabaddá vált délelőttömön az elmaradt ténykedéseim, fáradtan haza értem ( mellesleg csontrepesztő hideg is volt).

Haza érve várt a hidegzuhany.

Az én hős Oroszlánom, büszkén mesélte, hogy ő mint az igazság bajnoka elment hetedhét országba és utána akart járni az elbocsátásomnak, mennyire volt igazságos és méltányos. Meg sem állt a kórházi osztály főnővéréig, és megkérdezte mi az oka  hogy nincs szükség a munkámra. ( Ezen úton szeretném megköszönni H. Beatrix főnővér kedves hozzá állását, és szeretnék neki gratulálni a kiváló szakmai teljesítményéért, amivel mint egy igazi háziasszony szeretettel és professzionális ellátásával segíti a betegeknek elviselni a gyógyulási folyamatok néhol nem rögmentes útjait.  Nagyszerű asszony és mindezekhez léleknek és szemeknek is igen kedves személyiség.)

Az én oroszlánom, miután kiderítette az  őt éjjel nyugton nem hagyó gondolat kavalkádjai által felbőszített eltökélést, hogy neki most védelmezni, igazságot szolgáltatni kell, büszkén mesélte, én meg jól leordítottam, hogy azért mégse az óvodából jöttem haza nagycsoportosként, és meg bírom védeni magam, megszeppent, hogy ő csak jót akart.        ( Amikor a főiskola első félévének nagy vizsgahajrájában sikerült kapásból begyűjtenem  hat utóvizsgát, – akkor is kijelentette, majd bemegy a főigazgatóhoz és kivesz engem onnan…)

Büszke vagyok Rá,  hisz nem mindenki mellett áll  egy APA.

ui: van aki nem  olyan szerencsés, hogy életében folyamatosan jelen legyen egy ha nem is pont ilyen harcias  védelmező,  és csak ez elmúlt két évbe a homályból került elő  az  elveszet apa. De ez szintén  más sztori.

Szerelem

Tudom, csöpögős ízé ez a Valentin nap és én se szeretem ha egyenesbe tolják az arcomba a frankót, na ezt kell szeretned…

Nem vagyok az a vezetgethető fajta, kemény és túl őnálló a személyiségem ( de ez most nem ide tartozik).Csak volt egy érzés, ami átvillant múlt héten az agyamon, megragadott és  azóta is itt zünnyőg a fejembe.

Szóval szerelem:

Régen óriási szél- tűz-jégeső-viharral érkezett,  mit érkezett berobbant, szétperzselt, átalakított , új utakat vájt a talpaim alá, aztán ahogy jött mint billegő füstárnyék ha elfújtuk a gyertyát eltűnt és már csak a szívbe karcolt erős nyomokat hagyott maga után.   Még mindig régi szerelmek árnyai suhannak a belső billentyűimen, és gondolat társítások révén számok- melyek személyhez láncoltak, lettek jelszavak,mert az ő szülinapját sose felejtem el, még ha száz éves szenilis anyóka leszek is tudni fogom…

Múlt héten ültem a munkahelyem fő folyosóján amire Dozsó a Kóma című thriller dermesztően sejtelmes fényei ( inkább fényének hiánya) lengi be, és vártam, hogy fél egy legyen , teletölteni szervezetem kiapadt tartájait ebéddel.  Rengeteg féle ember hömpölygött,  jöttek remélve, vágyva, félve, kiszolgáltatva, elgondolkodva tarka színű életekből. A folyosó vége vezet az udvarra és a bejövő fény misztikusan világitotta meg őket.

És ekkor érkezett az  érzés a szívembe,  – de jó lenne ha Ő jönne most, az Ő arcában látnám meg magam- és annyira elkezdet hiányozni a Pasi, akivel együtt élek 7 éve, és szeretem már 8 esztendő óta, és  meglibbentette szárnyát a szerelem újra.