Az élet yin- és yang. Együtt él a sötét és a világos, az öröm és a bánat. Ideje van az ünnepnek és ideje a búcsúzásnak.
Így teltek a napok az elmúlt időben. Történt, hogy akik megvették a mi kis házikónkat, egy idős házaspár, a bácsi múlt hétfőn eltávozott az életből. (ebből a testből). Kedves feleségéhez járunk, és segítünk neki amiben van módunk és
időnk. Aznap épp beszorult a bejárati ajtaja, hívott, hogy segítsünk kiszabadítani (férje több hete már a kórházban volt). Oda mentünk és Férjem csodaügyesen kimenekítette Micikét. Zárcsere, beszélgetés, rohanunk el Zsolti öltönyéért.  Esküvői őrület kezdett már kibontakozni, mentünk utunkra rügyintézni.

Ahogy indultunk volna haza, csörgött a telefonom, hogy a bácsi meghalt. Vissza fordultunk és bevittük a kórházba az özvegyet. Ott maradtam vele, sírtunk és intéztük a vége láthatatlan adminisztrációs ügyeket amit egy halál eset hozhat maga után. Borzalmas bürokrácia, fölösleges embert kínzó procedúra. Sírtunk és emlékeztünk. Zsolti betelefonált a munkahelyére hogy két órát késik majd. Haza vittük a nénit, össze tört, vékony kis asszony aki jövőre ünnepelhette volna a 50. házassági évfordulóját. Az elkövetkező egy hét e temetés szervezéssel telt. Iszonyat és nincs rá leírható szó mit jelent elveszíteni azt aki egy vér- és egy élettárs férj eltávozása. ( a sorstól azt kértem ha el kell hagyni majd ezt a bőr börtönt hát én menjek el előbb, mert a Párom nélkül már értelmetlennek érezném a folytatást.

Hát a sötét és  fény itt is látszott mennyire nélkülözhetetlen részei az életünknek.

A világossághoz tartozó folytatás, az hogy az ember ne csak karácsonykor szeresen, hanem addig amíg még van kit. Azért kapjuk a szeretet adás képességét, hogy azt tovább adjuk.

A temetés után már kezdhettünk a mi ünnepünkre figyelni, szervezni azt.

Az étterembe lefoglaltuk véglegesen a helyet, megbeszéltük a menüt, megrendeltük a mennyasszonyi csokrot és az esküvői tortát. Lelkiekben vártuk, és persze növekvő gombóccal a torokban és a szívben. Vajon esik e hó, a családtagok ide e érnek pestről, a barátaink hogy érzik majd magunkat.

 Pénteken éjjel sokat köhögött a fiúnk, fölriadt fél 1kor – és amit még sose tett az elmúlt 3 és fél éve alatt, -Apához, apához- mondta. Bevittem a mi szobánkba leraktam közénk az ágyba és édesen aludt reggelig egy huzamban. Tudni kell róla, hogy soha nem aludt velünk, mert mindig ragaszkodott az ő kis ágyához, az elalvás előtti szokásaihoz, és csak nagyon ritka esetben volt hajlandó ezen változtatni (elutazás rokonokhoz, kórház). Az ő kis lelke vette ami bennünk feszülő idegességet, és mint érzékeny antenna vette az adást, és ahogy köztünk szuszogott mi is megnyugodtunk. Emlékezetes éjszaka.

 Az esküvő napján reggel jöttek  Zsolti haverja az ő tanúja a barátnőjével, majd apukám 35 éve jó cimborájának a felesége aki belőtte a sérómat. Onnantól az események nagy kavarodásba kezdtek, mert akit vártunk az nem érkezett meg, így negyed 3 előtt indultunk, és épp hogy beesünk. (na az  se volt semmi, mert rossz ajtón akartunk bemenni, ami le volt zárva- meghűlt az összes vér az ereimbe, minden létező verzió lepergett előttem. –rossz idő, rossz hely, most akkor mi van???) Kezdődő pánik hangulat. A biztonsági őr megmutatta hova kell menni. (zsolti mindezt a szituációt hatalmas nagy örömmel szemlélte, és nevetett, menyire be vagyok pánikolva… ha nem lehet, hát nem lehet, ez azóta is nagy sztori ahogy rázom a leláncolt ajtót ) 🙂 

Föl érve már teljesen  extázisban voltam, naná hisz nagyon beijedtem, hogy rossz időben rossz helyre érkeztem. Ott vártak azok a csodás emberek akiknek fontosak voltunk, és velünk örültek. Kapkodva és elveszve a szeretet körbe ölelő jelenlététől mindenkit próbáltam megszólítani köszönteni, de hát bocs ha nem sikerült.

A bevonulás előtt még behívta az anyakönyvezető a tanukat, majd mi jöttünk, mielőtt leadtam azt a cédét amit
ketten szerkesztettünk a ceremóniára. Nagyon lelkünknek kedves zenék voltak.

Itt meghallgathatod a bevonulás zenéjét.

 A ceremónia szép, örömteli és ünnepélyes, könnyeket előcsalogató lett. Lassan oldódott a feszültség, innen már nincs vissza út, és most minket ünnepelnek ezek a kedves emberek akik megtiszteltek a jelenlétükkel. Most ennyit az élménybeszámolóról, majd írok, legyen szép a hétvégétek és örüljetek a szeretetnek és azt ünnepeljük karácsonykor.