Már mondtam/ írtam nem ragaszkodok tárgyakhoz, az emlékek a fejemben vannak lerögzítve.

Csak két tárgyról szeretnék mesélni, ami mostanában „össze kapaszkodott ” a pénztárcámban lakás közepette. Konkrétan beraktam a pénztárcám egyik rekeszébe őket, és valahogy össze bújtak és nem engedik egymást. Hagyom őket ebben a kellemes szimbiózisban.

Az első:  Férjemnek volt egy nyaklánca, azon egy medál. Nem hordom a medált, mert számomra nem bír üzenettel egy pergamentre emlékeztető kis arany lemezke, tudom sokan hordanak ilyet, a bölcsesség, tudás és ismeretek iránti vágy szimbóluma lehet.

A másik tárgy egy fém gyűrű amit találtam azon a buszon amivel mentem Őzike temetésére, tavaly novemberben. Nagyon megragadott a formája, és a bevágott minta. Vívódtam a Csepeli úttal kapcsolatban, de éreztem muszáj felmennem. És tényleg nagyon sok embert ismertem meg a temetés után, és amikor oda értem a Route 66-ba  (II. Rákóczi Ferenc út 129., Budapest, XXI. ker., ) ez a jel fogadott a falon, és tudtam jól döntöttem! Az este is nagy élmény volt számomra és a hozadéka is, mert olyan nagyszerű lelkekkel találkoztam, akikkel egyébként nem lett volna módom.

Az élet útjai néha kuszák és kibogozhatatlanok, de aztán a szálak össze érnek. Ehhez türelmet és elég ambíciót kívánok mindenkinek!

Magamnak főleg türelmet, mert az sajna elfogyott…  (elnézést mindenkitől akinek az agyára mentem, nem szándékos, csak szenzitivitásom és a képességeim mostanában kissé elcsúsztak egymástól.  Különösképp elnézést a hosszú hajú rockerektől akik körém keveredtek az elmúlt időszakban! Tudok normális is lenni.)