Arató Tamás

Hiszem, hogy mindennek oka és célja van. Nem hiszek a véletlenben és abban sem, hogy az ember cselekedeteiért más viselheti el a következményeket.

Hát elég intenzív időszak után, a legutóbbi írásom óta igen csak pördült a világ, megtaláltunk egy 35 éve elveszett apát, egy másfél éve az életünkből részt nem kérő anyát. Voltunk két fantasztikus koncerten, (Tankcsapdán december 6-án, betegen és félig süketen bedugult orral). Láttunk mi is sok vendéget az otthonunkban és mi is voltunk szeretettel teli embereknél.

Találtam munkahelyet, aminek a sztorijáról fogok külön postot írni, mert fel ér egy szappanoperával, ágas-bogas kapcsolódásai és jó lelkű emberek segedelmével véghez vitt csoda.

A történet, ami most szíven ütött és fájdalma a lelkembe kapaszkodik, és talán ott marad még egy darabig.

Pénteken írtam alá a munkaszerződésemet, utána még hátra volt egy kellemetlennek tűnő kötelességem. A régi munkaadóm felé jelezni, hogy a gyes ellenére találtam melót és a továbbiakban már nem az ő alkalmazotja leszek (3 éve már csak papíron voltunk munkaviszonyban).

Felhívtam, hogy hol tudnánk személyesen találkozni. Sajnos ez a napja nagyon sűrű, így biztosan nem fog menni, és még egy temetésre is el kell mennie délután.

Kérdeztem, csak nem családi tragédia?

Nem, egy közös ismerősünk távozott el 55 évesen.

Róla írok most.

Évek óta nem láttam már, hallottam az élete rossz irányba ment el és az örvénynek nem tudott ellenállni.

Jó lelkű, őszinte emberként ismertem, mindig harcolt azokért, akikért már más nem tenne semmit se.

Közvetlensége és természetes nyitottsága, kellemes modora, és sziporkázó humora mindig követe az útját.

Magasságba emelte a kitartása és a munkája révén sokaknak lett egyetlen segítsége.

Mindig tudott mosolyt csalni az emberek arcára, tisztelték és szerették is jó természetéért, kedvességért.

Már évek óta ismertem, amikor elmeséltem neki, hogyan is sodort a szél az útjába engem.

Egy szép mesével indult, egy fényképpel a helyi újságban, egy rejtélyes és ismeretlen ember iránti olthatatlan kíváncsisággal. Megfogadtam akárki is az ember, megkeresem és kívánok neki szép utat az élethez. A hónapok nem oldották fel a titok fátylát, míg egyszer csak rájöttem ki is ő.

1998 tavaszán lett módom találkozni vele személyesen és részt venni az ő munkájában.

Ő mutatott be a főnökömnek és egyengette az utaim, hogy legyen állásom, és egésznek érezem magam nem, pedig félnek, sérültnek. Nagyszerű embereknek mutatott be a szociális szférában. Sok szép emléke őrzök róla amik nem fognak megfakulni.

Amikor meghallottam, hogy ő nincs már, nem hittem el és most sem tudom felfogni, hogyan lehet ez, miért nem alakult másként, miért nem talált reményt és miért a lelkének démonai győztek az élet akarása helyett.

Sírtam és most is összeszorul a torkom, ha arra gondolok, többet már nem találkozhat vele az ember.

Hiszem, hogy mindennek oka és célja van, új utat kap és több boldogságban lesz része, és azt az ajándékot, ami ő volt sokak számára újból átélheti, és győzni tud majd önmagán, és a jutalmat elnyeri.

Cikk a temetésről
Nem fejtelek el Arató Tamás, emléked a szívekben él tovább.