Az életünkben vannak változhatatlan pontok, amik olyanok mint a jelzőfények, de mégis más, mert stabil pont. Meg persze az életünk létét is köszönhetjük Neki.

Még nem sikerült megfejtenem még azt a 7-es rejtélyt, hogy miért is 7 évente történtek nálam a nagy átrendeződések. Konkrétabban fogalmazok, bár már 1 óra elmúlt… amikor megkérdezik tőlem hány éves vagyok mindig azt vágtam rá, hogy 23-múltam ( kis hatás szünet) éppen annyival amennyit mutat a pontos életkorom. Sokáig nem értettem, honnan ez a 23, miért pont annyi és egyszer beszélgettünk Dozsóval és akkor esett le, 23 múltam amikor Édesanya befejezte a földi létét.  Majd 7 év múlva megszületett a Fiam, és azt követően hét év múlva meghalt az édesapám (és előre rettegtem, mit tartogat a következő 7. évforduló?)

TÁVOZOTT, ÉRKEZETT, TÁVOZOTT.

Ma ünnepeltük volna meg egy fenséges csirkepaprikással „pattogós” nokedlivel, pezsgővel, sütivel Édesanya 74. szülinapját. És persze a  pezsgő- muskotály , parfüm meg valami csini ruci, meglepetés szépen becsomagolva.

Kettesben Fiammal elmentünk a temetőbe vittünk szép rózsákat, füstölőt, mécsest, és elmondtuk neki mi a helyzet épp, és Szisza mondta Neki, hogy igen jó munkát végzett velem, mert nagyon jó anyuka vált belőlem, mint amilyen ő lehetett anno nekem. (Ennél nagyobb bókot nem kaphat egy anyuka szerintem.) Beszélgettünk, hogy mennyire hiányzik az Ő kedvessége, vicces jelenléte és annyi sok mesét- mondókát és dalt tudott kívülről (csecsemő- kisgyermek ápolónő volt, többek között). mennyire boldog lenne a Sziszával való bohóckodások közepette.

Abban hiszek, hogy a menny és a pokol a mellkasunkban a bordák alatt és a koponya csont alatt található, de a létezésünk folyamatos és nyomot hagyunk, akár a dns- készletünkkel, az elmébe karcolt képeinkkel és a tudatunk tovább élésével.

Minden mindennel össze függ, és mi még ha nem is vagyunk képesek felfogni a jeleket és kapcsolódási pontokat, mégis része vagyunk az univerzum táncának.  Ahogy mentünk a temetőbe a buszon egy hölgy ült,  a Vera, édesanyám legjobb barátnője volt, beszélgetünk és haza felé is együtt jöttünk. Mesélte a vicces sztorikat, mennyire boldogok voltunk és más volt az a világ. Mutatok egy képet, babakoromban az ő ölében ülök, jobb oldalamon Édesanya, balon a Tesóm.

Mert a szeretet mi adjuk tovább és megtanítjuk emlékezni a gyermekeket, honnan is jöttünk és milyen irányba is indulunk majd el, ha megérkezett az idő.