Szinte ugyanolyan volt ez az érzés, mint akkor huszonkilenc éve a kolesz szobában egyedül.

 A kilenc személynek helyet adó irodában most egyedül dolgozott Eszterke , az ablakon beáramló nyári fuvallatok és a kerti tóban rajcsúrozó békák hangja törte meg néha a csendet.  A vírushelyzetre tekintettel már március elején a cégnél elsőként az ő részlege, ritkította meg a helyeket, áthelyezve más  üres irodába  a kollégákat, a többiek váltottan home- officeban tolták a munkát, általában hárman szoktak csak egy időben bent lenni. (A menet közbeni létszám-leépítés miatt három kollégát elküldtek, egy szebb reményű jövőbe, tisztességes végkielégítéssel. Ölellek Padtársam Hajni, akire 7 éve mindenkor számíthattam! 🙂  ) .    Ott ült, a „hátsó padsorban” (Ahogy életében már többször , különféle iskolákban ) és teljesen elvarázsolta egy érzés. Teljes deja-vu hangulatban, a békének is  boldogság érzésének ismerős régmúlt zamatát érezte a szájában.  Pont mint….

1991 júniusának egyik estéjén a kolesz szobában egyedül, ült az ágyán az ablak alatt, egy picike rádiós órából szólt valami sláger, a függönyt lebegtette a beáramló meleg, és fák illatától dús levegő. ( A II. kerületben a Rózsadomb alján lakott, abba az utcában ahol kutya vásárt szokták tartani, évente kétszer, és egy egész hétvégén át végig ugattak és vonyítottak a gazdára epekedő ebek).  Három szobatársának volt külön programja, így teljesen egyedül maradt. Ott azon az estén, olyan boldognak és kimondhatatlanul szabadnak érezte magát, ahogy nagyon ritka elcsent pillanatban az élete hátralévő részében.  A kolesszel szemben egy gördeszkásoknak való gyakorló U alakú pályát helyeztek ki, és néha a monoton fel- le zörgés,  kiabálás, zaja is beszüremkedett, de már megszokta. De mégis megmagyarázhatatlan békesség és a megelégedettség varázsos aurája vette körül. Szólt a rádió, és hiába volt magányos nem érezte magát egyedül.

A suli már véget ért, de a kötelező egy hónapos gyakorlatát töltve még július elejéig fen maradt Budapesten. A varrodai létet szívből gyűlölte, mert a szakmai vezetők már első nap elkönyvelték makacs, és renitens tanulónak, miután nem volt hajlandó ötvenszer  befűzni a tűbe a cérnát- mondván minek? Az elfogadott varrónői szabály szerinti testtartást  is sutba dobva, ő kényelmesen az asztalra helyezte mind két kezét a varrni valóval, a keresztbe vetett térde helyett.  (Hiába mondta a tanárnak, hogy van két blokk csigolyája, ami miatt teljesen kényelmetlen, és terhelő lenne abban a pózban dolgozni.)

A szoba, az ágya felett INXS poszter, a mindig romhalmaz szekrényéből előbukkanó füzetek  (Akkor még nem volt közösen tartott ugrópatkányuk, ami ha  kiszökött rendszeresen a vastag rajz füzetéből lakmározott csámcsogva).  A sarki kocsma (Gyöngy) és az utcában lévő fagyizók is várták még nyáron , ahogy a Margitsziget és akkori nevén Mártírok útja és az éhes diákok jó barátja a hamburgeres a Moszkván.

Akkor még nem tudta, hogy az a kék szemű jazz dobos aki miatt felköltözött Pestre,  már nem fog tizenhatodokat verni a szíve, helyette viszont az anyukája Maryvel életre szóló mély barátság köti majd össze.  Azt se tudta, hogy sikerülni fog az álma és továbbtanulhat, és a család első diplomása lesz és több újságcikk fogja őrizni a helyi napilapban a nevét. Azt se sejtette, hogy  vakmerőségének köszönve majd megtalálja az Igazit, (valóságos Királyfit- aki bár Békaúrnak gondolta magát, mégis Hős és Harcos is volt egy személyben és legjobb barát és  szerető is. Hepe-hupás kalandokon és az Üveghegyeken is átszelve megnyerték egymás szívét és lelkét szintén örökre. Aztán majd  lesz olyan elvarázsolt szerelmes, hogy  születik egy gyermeke is tőle, miután a főiskolán másodévesként az utolsó vizsgáit befejezte, várta a szülészet. Nem sejthette a szövevényes utakat, próbákat, könnybe áztatott párnák számát, és veszteségek sorát és a bennragadt sikolyokat se érezte még. Tizenhét évesen élvezve a szabadság szellőjét és tervezve a jövőt még minden olyan nagyon egyszerűnek tűnt, és magától értetődően simának látszott onnan a 212. szobából… azon az estén nagyon boldog volt.

Vannak emlékgravírok az agyban és szívkamrában elrejtve, amik néha előbukkantak és erőt adnak, minden elővigyázatosság nélkül mosolyt rajzolnak a lélekre.