Rianás

Rianás hangja sikít

riadás a menekülés

 

Kimérve a vészkijáratig

lépésszámlálóm dolgozik.

 

Tudom, tűnők sziklának

vár oromnak

pedig papírmasé

ez az egész

egy leheletnyi fuvallat bedöntené

a kárpitozott műremeket

mi kifelé igényesnek

tovatűnő reményeknek

táptalajt hizlal.

 

Mert még mindig túl kevés

és az alacsony ingerküszöbig

lábujjhegyre állva

elérni nem tudó felfújt

kiművelt műízű

álomkép.

 

Nem én vagyok, nem láthatsz.

 

Remegés a térdben,

csak egy enyhe érintésben

fékevesztett elmerülésben

létezni vágyom.

 

De még mindig

túl kevés, vagy túl sok

az álca ára

inkább remegek

csendbe temetve

és elhitetve

még élek én.

 

Még ne húzd el fátylat

még nem akárki láthat

a gálára indulva

nem vagyok még kész

Szedelőzve szemérmeim

építek képet elém

 

Csak arra kérlek

ne játsszuk azt, hogy még élek.

 

Massém arrébb tolva

keresek még

villanásnyi fényt

kíváncsi létezést,

a kérdésre választ

mit érek még (meg) .

 

2018 október 6.