23-án a Fővárosi nagycirkuszban voltunk Sziszával és Dozsó nagynénjeivel, családtagokkal.
Ellenérzésem volt a cirkusszal kapcsolatban, gyerekkoromban látva egy előadást, amelyben a bohócot galádul lelőtték, sírva kellett haza vinni ,mert nem értettem meg, hogy történhet ilyen aljasság meg vele.
Ez az előadás igen sok színű és kellemesen szórakoztató élményt nyújtott.
(fókák, mangalicák, táncosok…) http://fnc.hu/index.php/musorunk
Az első rész végén ez az alábbi produkció majdnem megállította a szívemet:
(Minden elismerésem az artistának, nem semmi a tehetsége, bátorsága és tapasztalata)
Az ünnep szépen és kedvesen tellett, mindenkinek köszönet, hogy kiragadott minket ebből a szomorkodásból!